Kapu, amely nyitva áll minden magyar előtt [AUDIO]

Magyarország fővédőszentjének ünnepén, augusztus 20-án avatták fel a Pécskai Magyar Közösségi Ház névtábláját, és az épület elé állított faragott kaput, egy autentikus székelykapu kicsinyített mását. Ez a nyitottságot, a befogadást jelképezi minden pécskai és környékbeli magyar számára – hangzott el a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület által szervezett ünnepségen.

Szent István intelmeinek aktualitását emelte ki szentbeszédében a pécskai esperes-plébános. Czeglédi Ferenc hangsúlyozta, hogy István király olyan korban választotta a kereszténységet, amikor „a világ szíve távol állt Isten ismeretétől”. Most hasonló világot élünk, ezért fontos, hogy ne csak külsőségekben éljünk meg kereszténységünket – mondta.

A szentmise után a tavaly augusztus 20. alkalmából a pécskai templomtéren felállított, a szarvasi gazdaegylet által adományozott Szent István-mellszobornál, Túri török Tibor alkotásánál római katolikus és református szertartás szerint megáldották az újkenyeret.

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület által megvásárolt régi udvarház előtt, amely a pécskai magyar közösségi házaként fog működni, egy faragott kaput és a ház névtábláját leplezték le. Előbbi Ferencz Botond kovásznai fafaragó, utóbbi Bartos Tünde székelyudvarhelyi népművészeti festő munkája.

Hallgassa meg az ünnepségről Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Három hónap káosz a közlekedésben: február végéig forgalomkorlátozások lesznek Arad utcáin
November 5. és 2027. február 28. között jelentős korlátozásokra kell számítani a megyeszékhely legforgalmasabb pontjain, többek között a Poetului utcában és a megyeháza környékén.
Konzuli fogadónapot tartanak decemberben Aradon
Honosítási ügyintézés és anyakönyvi bejelentések.
Jeles magyar személyiségek nyugszanak Arad temetőiben [AUDIO]
1848-as honvédtábornokok, a 20. század elején ünnepelt színészek.
Terjed a „piszkos kéz betegsége”, súlyos a hepatatis A-járvány
Vannak olyan kórházi ágyak, amelyeken már két gyerek osztozik.