Határ mente
Hódmezősávárhely folytatná az egészségügyi együttműködést Araddal
Korábban közös emlőrákellenes programot bonyolítottak le.
A Csaba Parkot kereste fel a kamara vezetősége
A kolbászfesztiválhoz hasonló rendezvényt szeretnének Aradon is meghonosítani.
Az ereklyemúzeum gyulai kiállításának előkészületei
Október 7-én nyitják meg, és 2017. március 19-ig látogatható a tárlat.
Ideiglenes határnyitás Kisvarjas és Dombegyház között
Szombaton 10 és 24 óra között lehet átjárni.
Az Elekiek Világtalálkozójára várják az aradi magyarokat is
Szombaton és vasárnap román idő szerint 9–22 óra között lesz nyitva ideiglenesen az Ottlaka–Elek határátkelő.
Ősszel Gyulán nyílik tárlat az aradi Ereklyemúzeum gyűjteményéből [AUDIÓ]
A kiállítás októbertől lesz megtekinthető az Almásy-kastélyban.
Aradi és gyulai horgokra haraptak a halak [AUDIÓ, VIDEÓ]
Az egyéni rekordot az aradi Böhm László érte el egy 9,9 kilós ponttyal.
Gyulai diákok látogattak a Csiky-be [AUDIÓ]
Az Erkel Ferenc Gimnáziumból érkezők Temesvárra, Világosra és Pankotára is kirándultak.
Bővíti nemzetközi kapcsolatait Pécska
Záhonyban tanácskozott Antal Péter polgármester a helyi, a tiszacsernyői és a csapi vezetőkkel a határon átívelő együttműködésekről.
Ülésezik az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület
Többször tárgyaltak már a két testvérváros közötti civil együttműködés lehetőségeiről.



