Szigorúbb adók az agrárszektorban [AUDIÓ]

Az adóhatóság szerint alacsony a mezőgazdasági területekre kirótt adó, virágzik a feketegazdaság, és nagyon könnyen kijátszhatók az adótörvények, ezért a jövő évtől szigorúbban veszik az adózást a román agrárszektorban. A kormány célja, hogy a mezőgazdaságból befolyó illetékek elérjék a nemzeti össztermék 32 százalékát. A mezőgazdaságból származó termékeket nem alapanyagként, hanem feldolgozott termékként értékesítők megadóztatására már 10 éve létezik törvény, de eddig nem ragaszkodtak annak minden betűjéhez. Azonban, az állami bevételeket növelendő, ezután szigorúan kivetik a 16 százalékos jövedelemadót – magyarázta Cepan Claudiu agármérnök, az Állami Vagyonügynökség aradi kirendeltségének vezetője. A fűszerpaprika-termesztőket akkor érinti az intézkedés, ha szárítva, őrölve, csomagolva hozzák forgalomba az árut, mert ez már kereskedelmi tevékenységnek számít. Ha a megtermelt paprikát megveszi tőlük egy viszonteladó, vagy egy nagybani kereskedő, utóbbi fizeti a profitadót. A gazdaegyesület szerint az adózás bevezetése sok ezer, félig önfenntartó gazdaságot lehetetlenít el, és a falvak elnéptelenedéséhez vezet az új adó bevezetése.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Szigorubb agraradok.mp3"] 
Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt teljes riportját, amely a Temesvári Rádióban hangzott el.

A rovatból ajánljuk:

Emelkedett a minimálbér, a nettó összeg 125 lejjel lett nagyobb
Teljes állás esetében a minimális órabér majdnem 26 lej lesz, a nettó fizetés pedig 125 lejjel nő.
Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.