Jó évjáratra számítanak a hegyaljai bortermelők [AUDIO]

Van, aki augusztus utolsó hetében megkezdte a szüretelést Arad-hegyalján, mások viszont csak ezen a hétvégén látnak neki a szőlőszedésnek.

A bortermelők szerint jó az idei évjárat, viszont az értékesítést – főleg, ami a borturizmust illeti – nagyon negatívan befolyásolta a koronavírus-járvány, illetve az ellene bevezetett korlátozó intézkedések a történelmi ménes-magyarádi borvidéken.

Két-három éve már mindig augusztus derekán kezdődött a szüret Arad-hegyalján. Az idei nyár azonban nem siettette az érést – mondja a Gyorokon gazdálkodó fiatal borász, a családi hagyományokat folytató Pál Norbert.

A 2018-ban a Magyar Bor Akadémia által első külhoniként az év magyar bortermelőjének választott Balla Géza augusztus utolsó hetében megkezdte a szüretet. Elsőként a pezsgőnek való szőlő került az ópálosi pincészet présházába. Balla Géza szerint nem elég jó bort készíteni, azt el is kell adni, és a fogyasztók minden évben valami különlegességet vagy újat is várnak a borászoktól.

Egykor Arad-Hegyalja domboldalait közel kétezer kolna lepte el, a filoxéravész előtt, amikor virágzott a “kolnaélet”,...

Közzétette: Balla Géza Pincészet – 2020. szeptember 2., szerda

A koronavírus-járvány, és a terjedése ellen bevezetett óvintézkedések a szőlő megmunkálásában és a borászatban is éreztették negatív hatásukat. A nemzetközi szaktekintélynek számító Balla Géza számára nagy érvágást jelentett.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Kossuth Rádió számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.