Ideiglenes energiaár-kompenzációt kap a lakosság

A román állam támogatással ellensúlyozza a következő fűtésszezonban a villanyáram és a földgáz drágulását a lakossági fogyasztók számára: erről hétfői ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.

Azok a lakossági fogyasztók, akik havonta 30 és 200 kilowattóra közötti villamos energiát használnak el, 21 banis árkompenzációban részesülnek kilowattóránként, attól függetlenül, milyen tarifával vásárolják az áramot. A kompenzáció a november elsejétől március 30-ig terjedő öt hónapos időszak villanyszámláiban jelenik majd meg, tehát az érintett fogyasztóknak nem kell ezt külön kérvényezniük, hanem a kompenzáció összegével kisebb számlát fognak kapni – magyarázta a kormányülést követő sajtóértekezleten Virgil Popescu energiaügyi miniszter.

Hozzátette: jelenleg a román piacon a legalacsonyabb energiaár 68 bani kilowattóránként, a kompenzáció ettől a referenciaártól indul, vagyis erre a szintre hoz minden olyan villanyszámlát, amelynél az eltérés nem nagyobb 21 baninál.

Popescu szerint ezzel arra akarják bátorítani a fogyasztókat, hogy átiratkozzanak az alacsonyabb tarifákkal dolgozó szolgáltatókhoz. Romániában ugyanis a tavaly végrehajtott energiaár-liberalizálás nyomán a lakosság mintegy fele kötött szabadpiaci szerződést.

A földgáz esetében 25 százalékos árkompenzációt vezetnek be a következő öt hónapra azok számára, akik ebben az időszakban havi 20 és 200 köbméter közötti gázmennyiséget fogyasztanak. A földgáznál a megawattóránként 125 lejes referenciaár feletti részt kompenzálják.

A kormány azzal számol, hogy a villanyáram és a földgáz drágulásának ellensúlyozása 1,3 milliárd lejes többletterhet jelent a költségvetésnek. Az energiaügyi miniszter szerint az árkompenzáció 5,2 millió háztartási áramfogyasztót (a lakosság 55 százaléka), illetve 2,2 millió háztartási földgázfogyasztót (a hálózatba kötött 3,6 millió háztartás csaknem kétharmada) érint.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.