Az állam egyik zsebéből a másikba tette a Sanevitet

Nem múlt el nyomtalanul az állami vagyonkezelő (AVAS) elnökének múlt heti aradi látogatása, mert a kormány szeptember 25-i ülésén rendeletet hozott arról, hogy a szép napokat tulajdonképpen soha meg nem érő aradi Sanevit fecskendőgyár az egészségügyi tárcától és az AVAS-tól átkerüljön a gazdasági minisztériumhoz. Az indoklás szerint erre azért volt szükség, mert az állam így „jobban gyakorolhatja tulajdonosi minőségét, és megoldható a cég privatizálása. Állítólag létezik egy privatizációs szándéknyilatkozat, és az egészségügyi minisztérium, a másik indoklás szerint „nem rendelkezik privatizációban jártas szakemberekkel”. Hogy ki a „titokzatos” személy, cég, amely megvenné a Sanevitet, nem árulták el. A Sanevit részvényeinek 87,4 százaléka eddig az egészségügyi minisztérium birtokában volt, 15,3 százalék pedig az AVAS tulajdonában, most az egész csomagot átvette tehát a gazdasági tárca. A rendszerváltás után létrehozott Sanevitnek egyszer használatos fecskendőket, tűket kellett volna gyártania a romániai egészségügy számára, ám az egészségügyi minisztérium sosem számított nagy megrendelőnek, és a vállalat étvételét követően sem futtatta fel a termelést. A Sanevit 2005-ben készített utoljára fecskendőket, ekkor a hatalmas, eladhatatlan raktárkészlet miatt leálltak a termeléssel.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.