Hitted volna? – Hernádi és Kern elvarázsolta az aradi közönséget [VIDEÓ]

Kern András, Hernádi Judit Kern András, Hernádi Judit

 

Fergeteges siker övezte kedd este Aradon a Hitted volna? című darabot Hernádi Judit és Kern András főszereplésével, akiket az előadás végén a nézők felállva tapsoltak meg. Az Aradi Kamaraszínház mint az egyetlen aradi magyar színház, amelyik kizárólag színvonalas előadásokkal kényezteti közönségét ismét kitett magáért, hisz olyan darabot hozott el, amelyik Budapesten is telt házat vonz. A történet alapja egyszerű: egy férfi és egy nő, akik elvesztették házastársukat, és évtizedek óta barátok, végül összekötik életüket. Ám amíg a darab végén eljutnak ide, túlzás nélkül állítható, hogy percenként robbantak a poénbombák, köszönhetően a kiválóan megírt darabnak és persze a két főszereplőnek, valamint Verebes István rendezésének. Az aradi közönség pedig vevő volt a darabra, a finom poénokra. Hernádi és Kern, akik a szakma csúcsát mutatták be Aradon, igaz, csak körülbelül húsz perc után oldódtak fel teljesen, ekkortól érződött, hogy kimondottan élvezik a már legalább két tucatszor előadott darabot, levetkőzték az „idegen pálya” keltette gátlásokat, és fenntartások nélkül magukba zárták a hálás közönséget. Érthető, hisz tárt karokkal fogadták őket. És akik hozzájárultak még a darab sikeréhez: Ficzere Béla, Jeges Krisztián. Az előadás végén Hernádi Judit és Kern András exkluzív interjút adott Pataky Lehel Zsolt mikrofonja előtt az Aradi Híreknek, amelyik itt tekinthető meg:

 

Horváth Tünde (nem ellenőrzött) küldte be 2014. 02. 19., sze – 11:34 időpontban

A darab nagyszerű volt,élvezetes előadás,a művészeket szeretem és visszavárom Aradra,gratulálok !Várom a további bérletes magas színvonalú előadásokat !

A rovatból ajánljuk:

A Kean nyerte az aradi Underground fesztivál nagydíját
Harsányi Attila színművész igazi színházi maratont valósított meg: ugyanazon a napon három egyórás előadást mutatott be egymás után: Tapasztó Ernő rendezésében a Rudolf Hess tízparancsolata, a Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Kean című monodrámák szerepeltek műsoron.
Harsányi Attila a zsűri különdíját és a fesztivál Kiválósági-díját hozta el az ATELIER-ről
Két monodrámát is bemutatott az Aradi Kamaraszínház művésze Nagybányán.
Romantikus vígjáték az Aradi Kamaraszínház műsorán
Június 25-én a Jászai Mari Színház-Népház mutatja be a Játszd újra, Sam! című komédiát.
Fesztiválokon a kamaraszínház: színpadon a „Harsányi-összes”
Az Aradi Kamaraszínház és Harsányi Attila „maratonjai” Nagybányán, Aradon és Szegeden.
Nyáron sem áll le a kamaraszínház, júniusban is előadásokra várja nézőit
Június 18-án operett, június 25-én pedig romantikus vígjáték érkezik Aradra.
Gyulán is bemutatják A remény útvesztőjében román fordítását
Találkozás az élő történelemmel, lehetőség az elmélkedésre és párbeszédre az identitásról.