Felavatták a pécskai bivalyfarm látogatói központját [AUDIÓ, VIDEÓ]
Hatvan darab Schwinn-Csepel kerékpár, két lépés a Maros Tájvédelmi Körzetig, erdei kerékpárutak, futurisztikusan merész kivitelezésű, Arad megyében, de a térségben is egyedülálló formájú látogatói központ, madarak, erdő, csend, egyszóval a természetbarátok számára az egyik legvonzóbb kínálat körvonalazódik a mai naptól kezdve Pécskán. Nyugodt szívvel állíthatjuk: érdemes kipróbálni családilag, vagy iskolai csoportokkal, hisz a látogatói központban arra is lehetőség nyílik, hogy a felépített kemence segítségével bemutassák a hagyományos pécskai kenyér sütését. És természetesen megtekinthető a bivalyfarm, ahol már 17 állat legel. A tervek, pedig nem rekednek meg itt.
Az Ecorehab nevű uniós pályázat keretében Pécska a magyarországi Mórahalommal közösen nyújtott be pályázatot, először a bivalyfarm létesítésére, majd második lépésben a látogatói központ megépítésére, a kerékpárkölcsönző felszerelésére. Ezt avatták ma, s a rendezvényen részt vettek a két polgármesteri hivatal képviselői, Dumitru Enăchiuc megyei tanácsos, Iustin Cionca, korábbi polgármester, a kivitelező, s nem utolsó sorban a pécskai hivatal pályázatíró csapata.
A részletekről mindkét város képviselője nyilatkozott az Aradi Híreknek. Pataky Lehel Zsolt Antalt Péter pécskai polgármestert és Csányi László mórahalmi alpolgármestert faggatta a projektről, a tervekről.
Antal Péter nyilatkozata itt tekinthető meg:
http://www.youtube.com/watch?v=wXgqKMk-UZI&feature=youtu.be
A Csányi Lászlóval készített interjú itt:
http://www.yroutube.com/watch?v=Fur0u8GhS-A&feature=youtu.be
A Temesvári Rádió számára készült riport meghallgatható itt.
[ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Latogatoi_kozpont_pecskai…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]
![DSCF1888[1]](http://www.aradihirek.ro/wp-content/uploads/2013/10/DSCF18881-800x600.jpg)
![DSCF1888[1]](http://www.aradihirek.ro/wp-content/uploads/2013/10/DSCF18881-800x600.jpg)
Audió
A rovatból ajánljuk:
A magyar külügyi államtitkár is szemrevételezte a Pécskát és Battonyát összekötő új út csatlakozási pontját
Lerövidítenék a távolságot.
Szintet lépett a Pécska és Battonya közötti út terve [AUDIO]
Gazdasági fellendülést remélnek a közvetlen összeköttetéstől, aminek a munkálatai 2027-ben kezdődhetnek.
Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Ép testben ép lélek: aradi futball- és szentesi vízilabdaklubok együttműködése az egészségesebb életmódért [AUDIO]
A hangsúly az egészséges életmódon van.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.




