A Kamaraszínház minimál-szürreál musicaljének ősbemutatója Szegeden

tunderi_plakat_A3.inddJúlius 27-én, 18 órától a szegedi Régi Zsinagógában, a 23. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a Szabad Színházak Nemzetközi találkozóján az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület a kortárs román drámaíró, színész-rendező Theo Herghelegiu: Tündéri című drámáját mutatja be. Az eredeileg prózai darabot az alkotók „minimál-szürreál musicalként” játsszák, Harsányi Attilával, Tege Antallal és Zsíros Lindával a főszerepben. Az előadás zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, koreográfus Zsíros Linda, rendező Tapasztó Ernő. A zenekar tagjai: Borsos Pál, Éder Enikő és Cosmin Harbei. A Tündéri című román kortárs dráma alapszituációja két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása, a bezártság, egymásra utaltság, kiúttalanság útvesztőjében, amely egy álomvilágba menekülés lehetőségét kínálja, a nyitott szemmel álmodást, mint a valóság egyik túlélési esélyét. Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy… nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő… Egyszerűen nem kerülhetett oda. Minimál-szürreál musical, élő zenével, utazás valahonnan, a valóságon túlról...

M. Judith (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 07. 25., cs – 21:46 időpontban

Remélem hamarosan ithon, Aradon is lessz szerencsénk látni ezt az elöadást.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.