Ugrás a tartalomra

Masodlagos

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
Címlap
  • Itt-Hon
  • Határ mente
  • Ország-világ
  • „Kúl”
  • Múzsa
  • Gazdaság
  • Sport
  • Bulvár
  • Made in Arad
  • Keresés
  1. Címlap
  2. labdarúgás

Korai vezetés után be kellett érje a döntetlennel az UTA

UTA
Győzelemmel közelebb került volna a felsőházi rájátszáshoz az aradi csapat.

Az UTA drámai végjátékban nyert, és ismét tett egy lépést a rájátszás felé

UTA
Az utolsó percben értékesített tizenegyes jelentette a győzelmet.

Véget Zsóri ért Dániel számára az UTA-korszak, új csapatba igazolt

Zsóri Dániel
A Puskás-díjas játékos összekülönbözött edzőjével, aki már nem számított rá.

Kínos véget ért a kupaszereplés az UTA számára

UTA
Vereséget szenvedett másodosztályú ellenfelétől az aradi csapat, így kiesett.

Lefagyott az UTA Csíkszeredában, sima vereséggel távozott Székelyföldről

UTA
Az aradiakra a következő egy hét alatt két mérkőzés is vár.

Hazai pályán veszítette el a partiumi–erdélyi derbit az UTA

UTA
A vendégek győzelmüknek köszönhetően megelőzték az aradiakat a bajnoki tabellán.

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA

UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.

Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA

UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.

Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot

UTA
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.

Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA

Tordai Árpád
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.

Oldalszámozás

  • Előző oldal ‹‹
  • Következő oldal ››
Feliratkozás a következőre: labdarúgás

  Aradi Hírek-podcast  

Aradi Hírek
pasztorációs központ
Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Călin Bibarț
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
UTA
A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
szennyezés
Marhatrágya szennyezte be a Fekete-Köröst a magyar vízügy szerint, a romániai fél cáfol
Tőz
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
plakát
Szent István-napi program Aradon, kirándulás Budapestre
MARTA
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
baleset
Halálos baleset történt a Maros völgyében
gépjármű nyilvántartás
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
kórház
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
UTA
Összeomlott a hajrában az UTA, csúfos vereséget szenvedett Craiován
pénz
Tizenöt éve nem látott mértékben csökkent a romániai átlagbér reálértéke
Kossuth Rádió
Újraindult a Kossuth Rádió
UTA
„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
futópálya
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát


A honlap szerkesztését támogatta:

Támogatók RMDSZ Communitas Alapítvány
Copyright © 2023 - Aradi Hírek

LBC Torrent Studio SRL logó Magyar Távirati Iroda Temesvári Rádió Románia