Gólzáporos győzelmével első helyre lépett UTA az alsóházban

UTA

Ketten a gólszerzők közül: Abdallah és Pospelov | Fotó: Facebook/UTA

Parádés játékkal és fölényes győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit az UTA húsvétvasárnap: a piros-fehérek 5–1-re intézték el a Metaloglobust, és ezzel átvették a vezetést az első osztályú labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásában (play-out).

A vasárnap délutáni mérkőzés szinte teljes egészében az aradiak irányítása alatt zajlott, a vendégek csak ritkán tudtak beleszólni a játékba. Coman a 8. percben nagy helyzetet hagyott ki, de a nyomás nem csökkent, a hazaiak folyamatosan támadásban maradtak. A fölény a 27. percben érett góllá: egy szöglet után Pospelov fejese a felső lécről pattant vissza, de a védő résen volt, és másodszorra már a hálóba juttatta a labdát (1–0).

A félidő hajrájában jött a meccs egyik legszebb találata. A 44. percben Iacob kapásból, látványos mozdulattal bombázott a kapuba: 2–0-val vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész sem hozott változást az erőviszonyokban. A 60. percben Alomerovicdot buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Abdallah magabiztosan értékesítette (3–0). A Metaloglobus ugyan próbált életjelet adni magáról – Huiban előtt adódott egy lehetőség –, de a következő találatot ismét az UTA vitte be: a 82. percben Coman váltotta gólra Abdallah remek passzát (4–0).

A vendégek a 84. percben Zakir révén szépítettek, ám ez csak pillanatnyi örömöt jelentett számukra. A hosszabbításban Pospelov újra betalált, megszerezve saját második, csapata ötödik gólját (5–1).

 

Az UTA ezzel az egyik legmeggyőzőbb idei teljesítményét nyújtotta, és 28 pontjával átvette a vezetést a play-outban, köszönhetően annak is, hogy az FCSB meglepetésre kikapott Botoșani-ban – épp ezeket a csapatokat előzi meg egy ponttal.

Superliga, alsóházi rájátszás, 3. forduló:

  • UTA–Metaloglobus 5–1, gólszerzők: Pospelov (27. és 90+3), Iacob (44.), Abdallah (60., 11-esből), Coman (82.), illetve Zakir (84.)
  • FC Botoșani–FCSB 2–3
  • Oțelul Galați–Hermannstadt 2–0
  • Farul–Unirea Slobozia 0–1
  • Petrolul Ploiești–FK Csíkszereda 2–0

Április 11-én, szombaton az UTA ismét hazai pályán játszik, 17.15-től az FC Botoșani-t fogadja.

Felsőházi rájátszás, 3. forduló:

  • FC Argeș–Dinamo 1–1
  • Rapid–Kolozsvári Universitatea 1–2
  • Universitatea Craiova–CFR 2–0
Táblázatok forrása: digisport.ro

A rovatból ajánljuk:

Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.
Döntetlennel őrzi a második helyét az alsóházban az UTA
Az aradiak bebiztosították bennmaradásukat az első osztályban.