Ugrás a tartalomra

Masodlagos

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Kapcsolat
Címlap
  • Itt-Hon
  • Határ mente
  • Ország-világ
  • „Kúl”
  • Múzsa
  • Gazdaság
  • Sport
  • Bulvár
  • Made in Arad
  • Keresés
  1. Címlap
  2. Kisiratos

Közművesítést és földgázhálózat-bővítést kell felfüggeszteni Arad megyében a megszorítások miatt

kanalizálás
Nem kapják meg a pályázatokon elnyert állami támogatásokat.

Kisiratos is csatlakozott a Kárpát-medencei népművészeti ünnephez, a Seregléshez

néptánc
Több tízezren szerepeltek egy időben közel 200 helyszínen.

Gyereknapi fesztivál Kisiratoson

Kisiratos
A műsor 12 órakor kezdődik a központban, ahol kicsik és nagyok egyaránt kikapcsolódhatnak.

Kossuth Rádió: szeptemberben kétszer is Kisiratosról szól a déli harangszó

Kisiratos új harangja | A fotót Andó László alpolgármester bocsátotta rendelkezésünkre
A nagyharangot tavaly cserélték ki, mivel az 1924-ben öntött harang megrepedt.

Megvárják a közművesítési munkálatok befejezését az új utcanévtáblák kihelyezésével Kisiratoson

Az egyetemes magyar kultúra és történelem személyiségeinek nevei mellett a falu alapítójának neve is megfér | Fotó: Kisiratosi Polgármesteri Hivatal
Helyi kötődésű személyiségekről neveztek el utcákat.

A hit és a segítségnyújtás vágya adja az erőt – 25 éves a Máltai Szeretetszolgálat kisiratosi szervezete [AUDIO]

A Máltai Ház 1998-ban kezdte meg működését | Fotók: Pataky Lehel Zsolt
Az alapítók közül többen nem érhették meg a jubileumot.

Nem uralkodnak édeni állapotok a paradicsomtermesztésben [AUDIO]

A kép illusztráció | Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Nem biztosított a felvásárlás.

Több mint 80 százalékkal nyerte meg a kisiratosi választást Korondi Erika

Korondi Erika polgármester a helyi világháborús áldozatok emlékművének június 1-sejei felavatásán | Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Arad megyében ő az RMDSZ első és mindmáig egyetlen női polgármestere.

Emlékjelállítás Kisiratoson a két világháborúban elesetteknek [AUDIO]

Faragó Péter parlamenti képviselő, Korondi Erika polgármester, Kocsis Rudolf szobrászművész és Almási Gábor történelemtanár leplezte le az alkotást | Fotók: Pataky Lehel Zsolt
Kocsis Rudolf szobrászművész alkotása.

Korondi Erika: Kisiratos és a kisiratosi lakosok érdeke mindennél előbbre való [AUDIO]

Korondi Erika polgármester az idei választásokon is az RMDSZ jelöltje | Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Arad megye első női RMDSZ-es polgármestere a harmadik mandátumára készül. (x)

Oldalszámozás

  • Következő oldal ››
Feliratkozás a következőre: Kisiratos

 

  Aradi Hírek-podcast  

Aradi Hírek
kosárlabda
Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
fekvőrendőr
Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
UTA
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
Kézdi Imola
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
Kispereg
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Bolojan-Orbán
Az energetikai együttműködés bővítéséről tárgyalt a magyar és a román miniszterelnök
Ilie Bolojan
Ismét felelősséget vállalt a kormány a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjkedvezményeinek csökkentéséért
brazi
Leállt a brazi villamoserőmű, de a minisztérium szerint nincs veszélyben az ország energiaellátása
erőszak
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
UTA
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
híd
Újra járható a sikulai híd
tojás
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
erdészet
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Ionuț Moșteanu
Lemondott az önéletrajza meghamisításával meggyanúsított védelmi miniszter
hőerőmű
Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit


A honlap szerkesztését támogatta:

Támogatók RMDSZ Communitas Alapítvány
Copyright © 2023 - Aradi Hírek

LBC Torrent Studio SRL logó Magyar Távirati Iroda Temesvári Rádió Románia