Sport
Soha nem álltak még ennyien rajthoz a Szupermaratonon
Rekordlétszámú jelentkező nevezett be a 19. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton, Kerékpáros és Görkorcsolyatúrára. A május 21–22-i rendezvény összesen 200 kilométeres távján 1260-an állnak majd rajthoz, emellett a mezőny tagjainak közel 250 fős kísérete lesz.
Zakót kapott az UTA, a hajrában fordított Pankota
A szezon legsúlyosabb vereségét szenvedte el az aradi csapat.
A román határrendészek szigorítása keresztbe tesz a Szupermaratonnak
Aradon emiatt késik majd a rajt.
Átvette a vezetést az UTA a bajnokságban
Közel egy félidőt emberhátrányban játszva is nyert az UTA a másodosztályú bajnokság rájátszásának szerdára halasztott fordulójában.
Mazsorettfesztivál és -verseny
Több mint háromszáz hazai, magyarországi és szerbiai menettáncost és pomponlányt fogadnak.
Nagy nevek a Szupermaratonon
A többszörös győztes Bogár János és Steib Péter egyéni futók is rajthoz állnak a május 21–22-i versenyen.
Még két napig lehet jelentkezni az Arad-kupa bicikliversenyre
Hat kategóriában várnak jelentkezőket. A versenyt a Ioan Slavici-színház és a Libelula cukrászda közötti szakaszon rendezik meg, egy kör 1,77 km-t tesz ki.
UTA: döntetlen a felsőházi rangadón
A második és az első helyezett csapott össze Aradon. Pankota értékes győzelmet aratott Kolozsváron.
A hajrában mentett pontot az UTA
Az aradiakra újabb rangadó vár, hiszen szombaton 11 órától az éllovas Medgyesi Gaz Metant fogadják az újaradi Motorul-pályán.
Jövőre „költözhet haza” az UTA
Az új stadion a legmagasabb hazai besorolású sportlétesítmények közé tartozik majd.



