EURO-2016 – Magyar bíró vezeti a nyitó meccset

Ovidiu Haţegan személyében aradi játékvezető is fúj majd az Eb-n.

Kassai Viktor vezeti pénteken a labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzését, amelyen a házigazda franciák a románokkal találkoznak a Saint-Denis-i Stade de France-ban. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedd este hozta nyilvánosságra, hogy a 40 éves magyar játékvezető lesz a bíró a 22 órakor kezdődő összecsapáson. Kassai segítői Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám lesznek, a negyedik játékvezető pedig a holland Björn Kuipers lesz.

A szombati csoportmérkőzések bíróit szerdán jelenti be az UEFA.

Kassai többek között 2008-ban a pekingi olimpiai labdarúgótorna döntőjét vezette, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon az egyik nyolcad- és elődöntőben, 2011-ben pedig a Bajnokok Ligája-fináléjában fújta a sípot. A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Kassai a 2012-es lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon az angol–ukrán csoportmérkőzésen nem adta meg a társházigazdák szabályos gólját, emiatt a torna későbbi szakaszában már nem vezethetett mérkőzést – írja az MTI.

Ovidiu Haţegan személyében aradi játékvezető is fúj majd az Eb-n.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.