Sport
Felültette az UTÁ-t a kiszemelt tréner
Ciobotariu sms-ben üzente meg, hogy mégsem vállalja.
Megvált edzőjétől az UTA
Mihalceával a csapat hat forduló alatt kilenc pontot gyűjtött.
Nemzetközi íjászverseny Kisjenőben
Három országból várnak résztvevőket.
Nem ment az UTA-nak Szebenben
Az emberelőnyt sem tudták kihasználni az aradiak.
A nagy melegben felsült az UTA
Gól nélküli döntetlen az újoncok ellen.
Bemutatkozott az UTA 2017–2018-as kerete
Idegenbeli győzelemmel kezdték a pontvadászatot.
Győzelemmel kezdett az UTA
Jó sikerült Adrian Mihalcea vezetőedző bemutatkozása.
Két bronz- és egy ezüstérmet lapátoltak össze a voinţások
Szegeden rendezték meg a sárkányhajó Eb-t.
Remeklő aradiak a szenior úszóbajnokságon
Több országos csúcsot is megdöntöttek.
Titkos rekordösszegért váltott klubot az UTA gólkirálya
Adrian Petre Dániában folytatja pályafutását.



