Hullámvölgyben az UTA

Pályaválasztóként első vereségét szenvedte el az UTA a másodosztályú labdarúgó-bajnokság új szezonjában. Azért nem írunk hazai pályát, mert az aradiak még mindig világoson rendezik meccseiket, ami szégyen a megyeszékhely vezetőségére nézve, hiszen közel egy éve már, hogy nem tudnak egy olyan pályát sem rendbetenni, ami megfelelne a II. Liga előírásainak…

Így hát a piros-fehéreknek maradt a világosi albérlet, ahol mintha eddig még nem tapasztalt sötétségben tapogatóznának a játékosok: az ősszel kezdődött bajnokságban még nem tudtak nyerni, a hegyaljai küzdőtéren, sőt szombat délután első hazai vereségüket is elszenvedték Călăraşi csapatától. A Duna-partiak ezzel megközelítették a dobogót, míg a legutóbbi két szezonban a feljutást csak az osztályozón elbukó Maros-partiak látszólag lemondhatnak a kitűzött célról, az élvonalba jutásról.

A jelek szerint nem vált a klubvezetés taktikája, mellyel szélnek eresztette a múlt bajnokságbeli cspat gerincét, és a helyükre új játékosokat (túlkorosakat vagy névtelen futballsiták a Balkánról) szerződtetett.

A korai edzőváltás sem oldotta meg a problémát, mert Adrian Falubnak szemmel láthatóan nem sikerült csapattá kovácsolni a labdarúgókat, akik a legutóbbi két meccsüket úgy veszítették el az új tréner irányításával, hogy még gólt sem rúgtak.

II. Liga, 8. forduló: UTA–Dunărea Călăraşi 0–1, gólszerző: Drăghiceanu (76. p.).

További eredmények: Sportul Snagov–Szatmárnémeti Olimpia 2–0, Pandurii Târgu Jiu–CS Afumaţi 1–1, Ştiinţa Miroslava–AFC Hermannstadt 1–3, Foresta Suceava–CS Mioveni 2–0, Nagyváradi Luceafărul Oradea–Academica Clinceni 1–1, Temesvári Ripensia–Bukaresti Metaloglobus 4–1, Dacia Unirea Brăila–FC Argeş 3–1, Temesvári ASU Politehnica–CS Baloteşti 2–2.

FRISSÍTÉS: hÉTFŐ ESTE: Marosvásárhelyi ASA–Chindia Târgovişte 0–0.

Az állás: 1. Hermannstadt 21 ponttal, 2. Ripensia 17 (30–8), 3. ASA 17 (18–9), 4. Călăraşi 16, … 13. UTA 9 ponttal.

A következő fordulóban, szeptember 23-án az UTA Szatmárnémetibe látogat.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Marius Coman szombat reggel csatlakozik a nemzeti csapat edzésprogramjához a mogoșoaiai edzőközpontban. Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a pótselejtezőt, és ha továbbjut, március 31-én a Szlovákia–Koszovó párharc győztesével vív meg egy helyért az idei világbajnokságon.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.