Hazatér az UTA

A balul sikerült idénykezdet után most már tényleg hazai pályán javíthat az UTA: a labdarúgócsapat ugyanis végre Aradon fogadhatja soros ellenfelét a másodosztályú bajnokságban, mégpedig szombaton 13 órakor.

Az elmúlt két szezont Világoson, „kényszeralbérletben” töltő piros-fehérek – és szurkolóik – elégedettsége nem lehet teljes azonban, mert a csapat igazi otthona, a Neuman Ferenc-stadion újjáépítése még mindig nem fejeződött be, de legalább az újaradi Motorul-pálya felújításával végeztek a szakemberek, így a Farul elleni hétvégi meccset már a megújult lelátóval és műfüves játéktérrel rendelkező arénában rendezhetik meg.

A konstancaiak elleni fellépésről Ionuț Popa vezetőedző azt mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy nem szabad félvállról venniük az újonccsapat elleni találkozót, merthogy nagy hagyományokra épülő, megújult klubról van szó, amelyik ráadásul 4–1-es győzelemmel kezdte a pontvadászatot az ACS Poli ellen. Saját csapatáról a szakvezető azt mondta: a nyitómeccsen, a bukaresti „dákó-géták” (a volt Juventus) elleni 2–0-s vereség alkalmával látszott, hogy még nem csiszolódtak össze a játékosok, és mivel a társaság nagyon kicserélődött a nyári szünetben, sok javulásra a következő összecsapáson sem számít. „Ettől függetlenül csak a győzelem az elfogadható eredmény, nem akarok kifogásokat keresni – jelentette ki. – Még a nagy csapatoknál is időre és türelemre van szükség, amíg igazán csapattá érnek össze a játékosok, a mi esetünkben pedig ez sokszorosan igaz”. A tréner kitért egyes játékosok hozzáállására is, mondván, hogy a profizmus hiányát jelzi, hogy néhányan súlyfelesleggel küzdenek a nyári szabadság után, és ezért is nem tudnak százszázalékos teljesítményt nyújtani, vagy legalábbis nem azt csinálják a tétmeccseken, amit az edzéseken begyakorolnak.

A 2014-ben az alapoktól újjáépített, hajdanán hatszoros román bajnok UTA első két 2. ligás szezonjában csak az osztályozón maradt le a feljutásról, a legutóbbi idény azonban félre sikerült, menet közben a bennmaradás elérésére változott a célkitűzés. A 2018–2019-es bajnokságban a minél előkelőbb hely megszerzése a cél, de reális esély a tisztes helytállásra van.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Marius Coman szombat reggel csatlakozik a nemzeti csapat edzésprogramjához a mogoșoaiai edzőközpontban. Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a pótselejtezőt, és ha továbbjut, március 31-én a Szlovákia–Koszovó párharc győztesével vív meg egy helyért az idei világbajnokságon.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.