Egy héten belül négy mérkőzést játszott egymás ellen a magyar és a magyar női kosárlabda-válogatott: kettőt Debrecenben (egyet-egyet nyert mindkét csapat), kettőt pedig Aradon. A csütörtök esti magyar diadal után pénteken ismét szembeállt egymással a két együttes a Victoria-sportcsarnokban, ahol ezúttal a hazaiak bizonyultak jobbnak. Az első negyed után a magyarok vezettek, de a házigazdák megfordították az eredményt, és az utolsó 10 percet hiába „hozta” ismét a 17 pontig jutó Horti Dóra vezette vendégcsapat, az már kevés volt a győzelemhez.
Románia–Magyarország 69:59 (13:17, 26:9, 22:20, 8:13). A románok legeredményesebb játékosa a 18 pontos Claudia Pop volt.
A jövő júniusi Európa-bajnokságot közösen rendezi Magyarország és Románia, Farkas Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitány a legjobb 12 csapat közé kerülést tűzte ki célul. „Öt-hat meghatározó játékos sérülés vagy egyéb okok miatt nem tudott a rendelkezésünkre állni, úgyhogy még egy ilyen erősségű kezdő csapatot ki tudunk állítani. Ez a négy találkozó hasznos volt, mert különböző csapatszerkezeteket tudtunk kipróbálni – értékelt az edző. – Nehéz helyzetben vagyunk, mert a többi ország selejtezőket játszik, így alig találunk edzőpartnereket, ezért voltunk kénytelen egymással keresni a kapcsolatot.”
„Az Európa-bajnokságig még hátravan egy bajnoki szezon, de mivel nagyon sok a külföldi játékos a kluboknál, a hazai játékosok kevés lehetőséget kapnak, ezért 15-20 százalékos fejlődésnél nem jósolok többet – mondta a meccs végén Florin Nini román szövetségi kapitány. – 23-24 játékost figyelek, közülük választom majd ki az Eb-keretet. Számítok Mészáros Anita játékára, aki egy sérülésből épült fel, így most a kispadon ült.”Elveszítette második edzőmeccsét Aradon a magyar női kosárlabda-válogatott
Egy héten belül négy mérkőzést játszott egymás ellen a magyar és a magyar női kosárlabda-válogatott: kettőt Debrecenben (egyet-egyet nyert mindkét csapat), kettőt pedig Aradon. A csütörtök esti magyar diadal után pénteken ismét szembeállt egymással a két együttes a Victoria-sportcsarnokban, ahol ezúttal a hazaiak bizonyultak jobbnak. Az első negyed után a magyarok vezettek, de a házigazdák megfordították az eredményt, és az utolsó 10 percet hiába „hozta” ismét a 17 pontig jutó Horti Dóra vezette vendégcsapat, az már kevés volt a győzelemhez.
Románia–Magyarország 69:59 (13:17, 26:9, 22:20, 8:13). A románok legeredményesebb játékosa a 18 pontos Claudia Pop volt.
A jövő júniusi Európa-bajnokságot közösen rendezi Magyarország és Románia, Farkas Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitány a legjobb 12 csapat közé kerülést tűzte ki célul. „Öt-hat meghatározó játékos sérülés vagy egyéb okok miatt nem tudott a rendelkezésünkre állni, úgyhogy még egy ilyen erősségű kezdő csapatot ki tudunk állítani. Ez a négy találkozó hasznos volt, mert különböző csapatszerkezeteket tudtunk kipróbálni – értékelt az edző. – Nehéz helyzetben vagyunk, mert a többi ország selejtezőket játszik, így alig találunk edzőpartnereket, ezért voltunk kénytelen egymással keresni a kapcsolatot.”
„Az Európa-bajnokságig még hátravan egy bajnoki szezon, de mivel nagyon sok a külföldi játékos a kluboknál, a hazai játékosok kevés lehetőséget kapnak, ezért 15-20 százalékos fejlődésnél nem jósolok többet – mondta a meccs végén Florin Nini román szövetségi kapitány. – 23-24 játékost figyelek, közülük választom majd ki az Eb-keretet. Számítok Mészáros Anita játékára, aki egy sérülésből épült fel, így most a kispadon ült.”A rovatból ajánljuk:
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.


