Elfelejtette a győzelem ízét az UTA

Nem szárnyalnak a piros mezes aradiak | Fotó: uta-arad.ro

Nem szárnyalnak a piros mezes aradiak | Fotó: uta-arad.ro

Gól nélküli döntetlent játszott az UTA hazai pályán a jászvásári Politehnica együttesével az első osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának hétfő kora esti meccsén.

A nemzetközi szinten magasan jegyzett Kovács István sípjelére indult el a mérkőzés a Neuman Ferenc Arénában, ahol ebben az idényben már másodszor vezetett meccset a nagykárolyi sípmester, aki az idei Európa-bajnokságon is szerepelt, ráadásul az Európa Liga döntőjét is rábízták, azután, hogy 2022-ben a Konferencialiga fináléjában fújta a sípot. Kísérteties hasonlóság a hétfői, és a 3. fordulóban rendezett, a Kolozsvári Universitatea elleni meccs között, hogy egyiken sem született gól.

Az aradiak már az első perctől nekiestek a moldvaiaknak, de a látogatók sem várták tétlenül a rohamokat, több ellentámadást vezettek. Mindkét félidőben mindkét csapatnak adódtak nagy gólszerzési lehetőségei, de vagy a csatárok befejezése volt pontatlan, vagy a kapusok mentettek bravúrral. A jó iramú meccs képe alapján tulajdonképpen igazságos döntetlen született, más kérdés, hogy az UTA hatodik bajnoki meccsét „hozta le” győzelem nélkül, amivel a 14., osztályozót helyen áll.

A két csapat meccskeretének leghíresebb játékosa, a szeptember elején leigazolt Puskás-díjas Zsóri Dániel az UTA kispadján ült, de nem cserélték be, vagyis várat még a bemutatkozása a román Superligában.

Superliga, 10. forduló:

  • UTA–Poli Iași 0–0
  • FC Botoțani–Gloria Buzău 3–3
  • Oțelul–Dinamo 1–1
  • Hermannstadt–CFR 0–0
  • FCSB–Petrolul Ploiești 1–1
  • Farul–Sepsi OSK 2–1
  • Kolozsvári Universitatea–Universitatea Craiova 1–1
  • Unirea Slobozia–Rapid 1–2
Táblázat forrása: digisport.ro

Szeptember 28-án, szombaton az UTA a CFR vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

Döntetlennel őrzi a második helyét az alsóházban az UTA
Az aradiak bebiztosították bennmaradásukat az első osztályban.
Gólzáporos győzelmével első helyre lépett UTA az alsóházban
Parádés játékkal örvendeztette meg szurkolóit a csapat húsvétvasárnap.
Saját nevelésű játékosa rúgott győztes gólt az UTA ellen [VIDEO]
David Miculescu szerezte a volt csapata elleni meccs egyetlen találatát.
Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.