Harmadik meccsén sem tudott győzni az UTA

Kovács István játékvezető kézben tartotta a meccset | Fotó: uta-arad.ro

Kovács István játékvezető kézben tartotta a meccset | Fotó: uta-arad.ro

Gól nélküli döntetlent játszott az UTA hazai pályán a Kolozsvári Universitateával hétfő este, így három meccs után sincs győzelme az első osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Az aradi és a vendégcsapat együttvéve sem tudott olyan magasra értékelt személyiséget pályára vonultatni, mint a mérkőzés játékvezetője, a nemzetközi szinten jegyzett Kovács István, hiszen a nagykárolyi sípmester az idei Európa-bajnokságon is szerepelt, ráadásul az Európa Liga döntőjét is rábízták, azután, hogy 2022-ben a Konferencialiga fináléjában fújta a sípot. Nem mellesleg, Kovács felnőtt játékvezetői karrierje is épp Aradon kezdődött annak idején.

Az Universitatea csapatkapitánya, Alexandru Chipciu ezen a meccsen ért a 300-as mérföldkőhöz, ami a román élvonalbeli meccsek számát illeti, de más érdemlegeset nehezen lehetett feljegyezni a Neuman Ferenc Arénában bemutatott produkció kapcsán. Felváltva alakítottak ki helyzeteket a felek, de igazán nagy veszélyt egyik kapura sem jelentettek, így nem meglepő, hogy egyszer sem rezdült meg a háló. A kolozsváriak elégedettek lehetnek az idegenbeli pontszerzéssel, Mircea Rednic, az UTA edzője azonban nem valószínű, hogy megdicsérte játékosait, akik három forduló után még győzelem nélkül állnak a bajnokságban.

Superliga, 3. forduló:

  • UTA–Kolozsvári Universitatea 0–0
  • Hermannstadt–Slobozia 1–1
  • FCSB–Oțelul 0–2
  • Petrolul Ploiești–Rapid 1–0
  • Poli Iași–Buzău 1–2
  • Sepsi OSK–Dinamo 1–1
  • Farul–FC Botoșani 0–1
  • CFR–Universitatea Craiova 0–2
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA augusztus 5-én, hétfőn az újonc Unirea Slobozia vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

Döntetlennel őrzi a második helyét az alsóházban az UTA
Az aradiak bebiztosították bennmaradásukat az első osztályban.
Gólzáporos győzelmével első helyre lépett UTA az alsóházban
Parádés játékkal örvendeztette meg szurkolóit a csapat húsvétvasárnap.
Saját nevelésű játékosa rúgott győztes gólt az UTA ellen [VIDEO]
David Miculescu szerezte a volt csapata elleni meccs egyetlen találatát.
Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.