Székelyzászló-ügy – Nem indul büntetőeljárás az intézményvezetők ellen
Nem indít büntetőeljárást az ügyészség a csíki polgármesteri hivatalokra, tanintézetekre, önkormányzati fenntartású intézményekre kitűzött székely zászlók ügyében – írta kedden a Székelyhon portál. A portált Sorin Mihai Colceriu csíkszeredai főügyész tájékoztatta a bűnügyi kivizsgálás lezárásáról, amelyről hamarosan írásban tájékoztatják az érintetteket. A főügyész szerint a rendőrség összeállított egy listát azoknak a csíki intézményeknek a vezetőivel, amelyekre kitűzték a székely zászlót. Végül nem is hallgatott ki minden intézményvezetőt, és azt a javaslatot tette, hogy ne induljon bűnvádi eljárás ellenük. A rendőrség álláspontját az ügyészség is elfogadta.
Hargita megyében egy maroshévizi nyugalmazott tanár feljelentése alapján kezdte vizsgálni a csíkszerdai, a székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi ügyészség azoknak az intézményeknek a vezetőit, amelyeken ott leng a székely zászló. Az intézményvezetők március és április során kaptak rendőrségi idézést, és írásos nyilatkozatot kellett adniuk arról, hogy miért tűzték ki a zászlót, ki utasította erre őket, mit jelképez a lobogó, és kitől kapták azt.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke múlt héten nyilatkozatban kérte fel a belügyminisztérium illetékeseit, hogy állítsák le a székely zászlót kitűző polgármesterek, iskolaigazgatók kihallgatását, és „foglalkozzanak azzal, ami a dolguk”. Az RMDSZ elnöke kijelentette, a közösségi szimbólumok használata nem ütközik törvénybe, és nem is sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. A feljelentő nyugalmazott tanár korábbi keresete alapján helyezte hatályon kívül tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Hargita Megyei Tanácsnak azt a 2009-ben hozott határozatát, amely a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy egy megyének nem lehet zászlaja. A zászlót Székelyföld szimbólumává tevő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy vélte, szükségtelen önkormányzati határozatokat hozni a zászló kitűzéséről, ezek ugyanis félremagyarázhatók, és lehetőséget adnak az érintettek zaklatására.
MTI
A rovatból ajánljuk:
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.
Bolojan szerint támogatják a kisnyugdíjasokat, a PSD a multiknak való kedvezéssel vádolja a kormányfőt
Koalíciós vita a költségvetésről.



