Robbantások Bostonban
Robbanás történt a bostoni JFK Könyvtárban is – jelentette ki hétfőn Ed Davis, a város rendőrfőnöke nem sokkal azt követően, hogy a maraton helyszínén is történt két robbantás hétfő délután, a cél közelében. Ezeknek legkevesebb két halottjuk és több súlyos sérültjük van.
A sebesültek száma a rendőrség szerint 23, egyes sajtóforrások szerint ennél többen is lehetnek. A Fox News úgy értesült, hogy tíz esetben amputációt kellet végrehajtani. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy szándékos robbantás történt, mert a tűzszerészek további két robbanószerkezetet találtak és hatástalanítottak Bostonban. A belváros több épületét kiürítették.
A washingtoni Fehér Ház környékét lezárták, és New Yorkban elővigyázatosságból megszigorították a biztonsági óvintézkedéseket. Barack Obama elnök elrendelte, hogy a szövetségi hatóságok minden segítséget adjanak meg a bostoni és massachusettsi rendőrségnek az ügy felderítésében. Az elnök telefonon beszélt Boston polgármesterével, Tom Meninóval és Massachusetts kormányzójával, Deval Patrickkal, és kifejezte nekik együttérzését.
A két detonáció között mintegy 10 másodperc telt el. A rendőrség lezárta a környéket. A közeli zöld metróvonalon és a Charles folyó hídjain leállították a közlekedést. A versenyzők egy része az incidens miatt nem fejezhette be a távot.
MTI
A rovatból ajánljuk:
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.
Bolojan szerint támogatják a kisnyugdíjasokat, a PSD a multiknak való kedvezéssel vádolja a kormányfőt
Koalíciós vita a költségvetésről.



