Megállapodtak a kormánykoalíció pártjai bizonyos helyi adók csökkentéséről

Ilie Bolojan

Az Ilie Bolojan vezette kormány a hét második felében fogadhatja el a jogszabály-módosítást | Fotó: gov.ro

Megszületett a megállapodás a kormánykoalícióban az ingatlanadó- és gépjárműadó-kedvezmények mértékéről – tudatta hétfőn közösségi oldalán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A koalíciós pártok vezetői hétfői tanácskozásukon megállapodtak a központi és a helyi közigazgatás reformjáról szóló jogszabály-tervezetről is, amelyet egy későbbi kormányülésen fogadnak el.

A kormánypártok az RMDSZ kezdeményezésére döntöttek a helyi adókra vonatkozó jogszabályi keret módosításáról, és pontosították, milyen kedvezményeket adhatnak az önkormányzatok a helyi adók esetében:

  • a 100 évnél régebbi épületeknél 25 százalékos,
  • az 50 és 100 év közötti épületeknél 15 százalékos ingatlanadó-kedvezményt vezetnek be;
  • a súlyos fogyatékkal élőknek 50 százalékos, a hangsúlyos fogyatékkal élőknek pedig 25 százalékos ingatlan- és gépjárműadó-kedvezményt biztosítanak.

Kelemen Hunor szerint a személygépkocsik esetében az önkormányzatok a törvényben rögzített minimum és maximum értékek között csökkenthetik az adót, de az nem lehet kevesebb a tavalyinál.

A döntés azokra is tekintettel van, akik már befizették az adókat: a pénzügyminisztérium kidolgozza a pénzvisszatérítés módját ott, ahol túlfizetés történt.

„A koalíció döntött a központi és helyi közigazgatás reformjáról is: megszüntetjük az intézményi átfedéseket, csökkentjük a bürokráciát. A cél, hogy jobban, hatékonyabban működjön az állam, miközben takarékoskodunk a központi és a helyi kiadásokon is” – közölte Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke.

A kormány várhatóan a hét második felében tűzi napirendre a jogszabályi keret módosítását, így a romániai önkormányzatok márciusban dönthetnek a helyi adókról.

A székelyföldi városokban az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntetők vonultak utcára az adóemelések eltörlését követelve, arra hivatkozva, hogy

a beígért reformok, az állam kiadásainak csökkentése helyett Bukarest az emberek megsarcolásával próbál fedezetet teremteni túlköltekezésére.

Múlt héten személyesen adta át a helyi adók csökkentése érdekében gyűjtött több mint tízezer aláírást Bukarestben a román kormányfő kabinetfőnökének több székelyföldi város polgármestere – emlékeztetett az MTI.

 

A Bolojan-kabinet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással tavaly életbe léptetett intézkedése nyomán idén mintegy 70-80 százalékkal emelkedett az ingatlantulajdonra kivetett éves adó mértéke, és átlagosan hasonló nagyságrendű, a szennyezés mértékétől függő emelést irányoztak elő a gépjárműadó esetében is. A kormány azzal indokolta az intézkedést, hogy az önkormányzatok a magas költségvetési hiány miatt már nem számíthatnak arra, hogy továbbra is a központi költségvetésből fedezik majd folyamatosan emelkedő kiadásaikat.

A rovatból ajánljuk:

Szobrot állítanak Dombegyházon az aradi születésű Maderspach Franciskának és férjének
Az 1848–1849-es forradalom támogatói voltak, a fegyverletétel után elszenvedték Haynau megtorlását.
Változnak a RO-Alert hangjelzései a veszélyhelyzet súlyosságától függően
Más-más hang jelzi majd az eltűnt személyt vagy a természeti katasztrófát.
Alkotmányos az igazságügyi nyugdíjreform, csökkentik a bírák kedvezményeit
Jelenleg a bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurót kapnak havonta.
Jövő héten dönthet a kormány az RMDSZ által javasolt adócsökkentésről
Bizonyos lakóépületek és járművek esetében, illetve a fogyatékosoknak adnának kedvezményeket.
Lezárult a Gyulai Várfürdő teljes felújítása
A közel 200 éves Lovarda épületének átadásával lezárult a strand teljes, hárommilliárd forint értékű felújítása, így mostantól annak teljes területe a vendégek rendelkezésére áll.