A közigazgatási kódexet módosító csaknem hatvanoldalas sürgősségi rendelet az állami állások számának 30 százalékos csökkentését irányozza elő a helyi közigazgatásban. A betöltetlen állások megszüntetésén kívül ez mintegy 10 százalékos tényleges létszámleépítést jelent,
ami csaknem 13 ezer alkalmazott elbocsátását eredményezheti.
Az érintett önkormányzatok idén dönthetnek úgy, hogy elbocsátások helyett inkább a bérköltségeket (például pótlékokat) csökkentik, de 2027-től kezdődően az önkormányzatok mintegy háromnegyedénél a (betöltött, vagy betöltetlen) állások 30 százalékát meg fogják szüntetni, kivételt az a 730 helyhatóság képez, amelyek költséghatékonysága már most eléri a megkövetelt szintet – részletezte a keddi kormányinfón Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.
Karcsúsítják a központi közigazgatást: kevesebb állás lesz a miniszterek kabinetjében, valamint a központi és helyi közigazgatásban szolgáló választott tisztségviselők kabinetjeiben. Ezáltal 6400 állás szűnik meg, köztük betöltött és betöltetlen állások is.
Terv a fegyveres testületek nyugdíjkorhatárának emelésére
Tíz százalékkal csökken a központi közigazgatásban dolgozók száma, kivételt képez a tanügy, a művelődés, a honvédelem, a rendőrség, a mentőszolgálat és a kórházak személyzete. A fegyveres testületeknél nem lesz leépítés, de a jogszabály arra kötelezi a védelmi és a belügyminisztériumot, hogy
egy hónapon belül dolgozzon ki törvénytervezetet a jelenleg korkedvezménnyel nyugdíjba vonuló állomány nyugdíjkorhatásárnak emeléséről.
Ezen előírás miatt a kormányülés idején rendőrszakszervezetek szerveztek tüntetést a bukaresti kormányszékház előtt. Szerintük a döntés több tízezer jelenleg nyugdíjra jogosult rendőrt, hatérrendészt és börtönőrt késztet majd arra, hogy az új jogszabály hatályba lépése előtt nyugdíjazását kérje, ami az ország közbiztonságát veszélyezteti.
A kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelet a bürokrácia egyszerűsítésével, és decentralizációval szándékszik javítani a közszolgálatásokat. Egyebek mellett:
- önkormányzati hatáskörbe utalják a szerencsejátékok engedélyezését,
- egyszerűsítik az állami tulajdonban lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba juttatását,
- a közbeszerzési eljárásokat.
A gépjárművek adásvétele az adóhátralékoktól függ
A jogszabály adóbehajtást segítő intézkedéseket is tartalmaz. Egy gazdát cserélő autó átíratásnak előfeltétele lesz, hogy mind az eladó, mind a vevő előbb befizesse adó- és illetékhátralékát, behajtatlan ház- és telekadóját, parkolási bírságát. Azok, akikre valamely közlekedési szabálytalanságért szabálysértési bírságot szabtak ki, felfüggesztik (vagy nem adják vissza) a vezetői engedélyét, ha a megszabott határidőn belül nem fizetik ki a közlekedési szabálysértési bírságot.
A következő öt évben megduplázódik az éves ingatlanadó azoknak az épületeknek az esetében, amelyeket az utóbbi 25 évben építési engedély nélkül húztak fel.
A még mindig véglegesítésre váró 2026-os állami költségvetés megalapozásához elengedhetetlen jogszabályt több hónapos vita után sürgősségi kormányrendelet formájában fogadta el az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette négypárti kormány. A sürgősségi kormányrendeletek azonnal hatályba lépnek, jóváhagyásukról, módosításukról vagy elvetésükről utólag dönt a kétkamarás parlament. A miniszterelnök kedden azt ígérte, hogy február végéig elkészítik és a parlament elé terjesztik Románia idei állami költségvetésének tervezetét.


