Kitart a jó idő, de Mindenszentekre és halottak napjára jön a lehűlés

Meleg marad az idő a következő napokban, a hőmérsékleti csúcsértékek 19-20 Celsius-fok körül alakulnak a régiók többségében, november első napjaiban azonban lehűlés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 28. és november 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

A prognózis szerint Erdélyben ezen a héten 14 és 20 fok között alakul a nappali csúcsértékek regionális átlaga, november 3-ától azonban lehűlés következik, és a következő hét végéig csupán 6-8 fok körüli maximumokra lehet számítani. Az éjszakai levegő hőmérséklete az első héten 4-6 fok között, a második héten mínusz 2 és fagypont között alakul. A régióban november 3-tól nő meg a csapadék valószínűsége.

A Bánságban és a Körösök vidékén a hét első napjaiban a sokéves átlagnál magasabb, 19-20 fokos nappali csúcsértékekre lehet számítani.

November elsejétől csökkenni kezd a hőmérséklet, a következő hét vége felé Bánságban 16 fokig, a Körösök vidékén már csak 10 fokig melegszik fel a levegő. Az éjszakák is hűvösebbek lesznek Körös-közben. Míg a Bánságban az első héten 8-9 fok lesz éjjel, a második héten pedig 1-4 fok, addig a Körösvidéken 3-9 fokos nappali csúcsértékekre és 0-1 fok körüli éjszakai minimumokra kell számítani. Csapadék a kéthetes időszak végén várható mindkét régióban.

Máramarosban a hétfői 18 fokról 12 fokra esik vissza a nappali hőmérséklet csúcsértéke november 2-ára. Ezt követően a jövő hét végéig 8 fok körül alakul a maximumok regionális átlaga. Ezen a héten 6 fok körüli, a következő héten fagypont körüli éjszakai minimumok várhatók. Csapadékra október 31-étől lehet számítani.

 

 

 

 

 

A hegyvidéken a hétfői 14 fokról 8 fokra csökken a nappali hőmérséklet csúcsértéke november 2-ra. Ezután fokozatos további lehűlés várható, a második hét vége felé nappal már nem lesz melegebb 1-2 foknál. Éjszaka előbb 6 fokig, majd 2 fokig hűl le a levegő ezen a héten. A következő héten már fagypont alatti (mínusz 2-4 fokos) minimumokra kell számítani a hegyekben. November 2-tól megnő a csapadék valószínűsége.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.