Múzsa
Váradi Liliom a kamaraszínház műsorán
A Szigligeti Színház vendégjátéka.
A temesvári magyar társulat vendégjátéka az aradi színházi fesztiválon
November 21-én, szombaton este az aradi Klasszikus Színházi Fesztiválon a Koldusopera című előadást láthatják az érdeklődők.
Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
A Kaláka együttes adventi hangversenysorozata erdélyi szórványtelepüléseken.
Zongorahangverseny-sorozatot indít az RMDSZ a szórványvidékeken [AUDIÓ]
Aradon december 11-én a vörös templomban koncertezik Thurzó Zoltán zongoraművész.
Laár András, az abszurd humor sztárja Aradon
Két este is szórakoztatja a közönséget „Besenyő Pista bácsi".
Harmincöt éves a pécskai Búzavirág [AUDIÓ]
Nemzedékek tagjai tanulták itt az autentikus néptáncot.
Jubilált a pécskai Búzavirág [VIDEÓ]
Koszorúkat helyeztek el azoknak az egykori táncosoknak a sírján, akik nem ünnepelhettek a többiekkel, majd az alapítók, az őket követő generáció és a jelenlegi Búzavirág-tagok mutattak be gálaműsort.
Illyés Gyula-díjas Sarusi Mihály
Itt olvasható a laudáció.
Tartalmas olvasnivaló a Szövétnekben
keressék a magyar könyvesboltokban és történelmi magyar egyházainknál.
Illyés Gyula-díjat vehet át Sarusi Mihály
November 5-én, a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése alkalmával adják át a kitüntetést a kisiratosi gyökerű írónak.



