A magyar színjátszás színe-java jön Aradra [AUDIÓ]

A magyarországi színházi és zenei élet színe-java fel fog lépni idén Aradon. Haumann Péter, Kern András, Hernádi Judit, Alföldi Róbert, Presser Gábor – csak néhány név, akiket láthat a közönség az Aradi Kamaraszínház 2016-os előadásaiban. A kilencedik évadába lépett társulat a nézői igényeket kielégítve több nagyszínpadi előadást hirdetett meg erre az esztendőre, és inkább a befogadószínház-jellege domborodik ki, legalábbis, ami az aradi műsortervet illeti. A kamaraszínház a többszörös díjnyertes saját produkcióit különböző nemzetközi fesztiválokon, vagy meghívásoknak eleget téve mutatja be. Az évadnyitó előadás a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hair című musicalje lesz. Szombatig a régi bérletesek megválthatják eddigi helyeiket, március 7-től pedig indul a szabad bérletárusítás.

Az Aradi Kamaraszínház 2016-os évadáról Tapasztó Ernő igazgatóval beszélgetett Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádió pénteki kulturális műsorában.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.