Múzsa
Nemzetiségek fesztiválja
Népviseleti felvonulás és folklórműsor színesíti a programot.
Idén is felkerekedik a Bánsági Vándorszínház
Július 28-tól három megyében tíz napon át turnézik a társulat.
Elhunyt Kányádi Sándor [AUDIÓ]
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja 89 éves volt.
Kétszáz éves az aradi magyar színjátszás [AUDIÓ]
Színháztörténeti szimpóziummal, kiállítással és a budapesti Nemzeti Színházzal ünnepeltek.
Még vannak helyek a Körhintára
A budapesti Nemzeti Színház előadása június 16-án.
A Nemzeti Színházzal ünnepeljük a 200 éves aradi magyar színjátszást [AUDIÓ]
A Körhinta címűelőadás mellett szimpózium és színháztörténeti kiállítás is lesz.
Aradi kortárs festő kiállítása Budapest-Hegyvidéken
Aláírták Arad és a XII. kerület közötti idei megállapodást.
Klasszikus vígjáték a kamaraszínház műsorán
Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját a tatabányai Jászai Mari Színház mutatja be.
Rendhagyó könyvbemutató a kamaraszínházban – IDŐPONTVÁLTOZÁS!
Dalma Ebischer Svájci börtönrács című regényéből olvas fel.
Erdélyi mozik műsorán a Valami Amerika 3.
Május 4-től vetítik Herendi Gábor filmjét, többek között Aradon is.



