Kétnapos zenés színházi fesztivál keretében Spanyolországban vendégszerepelt az Aradi Kamaraszínház és a Bakelit Produkció közös produkciója, Harsányi Attila és Vihula Mihajlo előadásában az Oroszok című Viszockij-est. A Viszockij-dalokra épülő előadást május 3-án, szombaton a Magyar Zenés Színházi Fesztivál keretében a Ciudad Qesada-i The Bells – Thunderthief Cultural Parque pódium színpadán mutatták be. „Fantasztikus este volt. Angoloknak, spanyoloknak, hollandoknak játszottunk” – mondta előadás után Harsányi Attila, aki szerint az előadás hatalmas sikert aratott a fesztiválon.
Harsányi Attila és Vihula Mihajlo zenés műsora minden, ami orosz: elsősorban dal és elsősorban Viszockij, és ami mögötte van – lélek és háború és vodka és politika és ember és nyersesség és vicc és magány és Puskin és Dosztojevszkij és Mengyelejev és az utólag szoborba öntött hősi halott Lajka kutya az űrben, és a sor hosszan folytatható. A produkció megmutat valamit abból, mit jelenthet a kissé elkoptatott orosz lélek kifejezés. Mire büszkék az oroszok és mire nem, mitől félnek és mit ünnepelnek, mi szép és mi csúnya, mi hiány és mi nem az.Viva pá-ruszki! – Hatalmas sikert aratott a kamaraszínház Viszockij-estje Spanyolországban
Kétnapos zenés színházi fesztivál keretében Spanyolországban vendégszerepelt az Aradi Kamaraszínház és a Bakelit Produkció közös produkciója, Harsányi Attila és Vihula Mihajlo előadásában az Oroszok című Viszockij-est. A Viszockij-dalokra épülő előadást május 3-án, szombaton a Magyar Zenés Színházi Fesztivál keretében a Ciudad Qesada-i The Bells – Thunderthief Cultural Parque pódium színpadán mutatták be. „Fantasztikus este volt. Angoloknak, spanyoloknak, hollandoknak játszottunk” – mondta előadás után Harsányi Attila, aki szerint az előadás hatalmas sikert aratott a fesztiválon.
Harsányi Attila és Vihula Mihajlo zenés műsora minden, ami orosz: elsősorban dal és elsősorban Viszockij, és ami mögötte van – lélek és háború és vodka és politika és ember és nyersesség és vicc és magány és Puskin és Dosztojevszkij és Mengyelejev és az utólag szoborba öntött hősi halott Lajka kutya az űrben, és a sor hosszan folytatható. A produkció megmutat valamit abból, mit jelenthet a kissé elkoptatott orosz lélek kifejezés. Mire büszkék az oroszok és mire nem, mitől félnek és mit ünnepelnek, mi szép és mi csúnya, mi hiány és mi nem az.A rovatból ajánljuk:
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Sissi, a magyarok barátja – Utazó kiállítás Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatáról [AUDIO]
Aradi emlékjelekről is szó esett.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.


