Május 17-én 19 órától Örkény István Tóték című előadásával vendégszerepel Hódmezővásárhelyen az Aradi Kamaraszínház. Az előadást, amelynek rendezője Balog József , a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ meghívására játssza az aradi társulat. „Ez a Tóték nem annyira abszurd, mint ahogy megszoktuk, közelebb áll a mindennapi őrületekhez, de ettől nem kevésbé ijesztő, hiszen arra figyelmeztet, hogy a még tolerálható és a tolerálhatatlan között néha nem is olyan könnyű észrevenni a határokat”, írja a 7óra7 kritikai portál az előadásról.
A Youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=rMxezLSbgec&list=PL399DF7FC9F9CE6D6&index=1Vendégségben a Tóték
Május 17-én 19 órától Örkény István Tóték című előadásával vendégszerepel Hódmezővásárhelyen az Aradi Kamaraszínház. Az előadást, amelynek rendezője Balog József , a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ meghívására játssza az aradi társulat. „Ez a Tóték nem annyira abszurd, mint ahogy megszoktuk, közelebb áll a mindennapi őrületekhez, de ettől nem kevésbé ijesztő, hiszen arra figyelmeztet, hogy a még tolerálható és a tolerálhatatlan között néha nem is olyan könnyű észrevenni a határokat”, írja a 7óra7 kritikai portál az előadásról.
A Youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=rMxezLSbgec&list=PL399DF7FC9F9CE6D6&index=1A rovatból ajánljuk:
Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Sissi, a magyarok barátja – Utazó kiállítás Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatáról [AUDIO]
Aradi emlékjelekről is szó esett.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.


