Több száz római ezüstpénz került elő egy fémdetektoros kutató jóvoltából

Március végén több ezüstpénzt talált Borossebes külterületén egy fémdetektorral legálisan rendelkező helybéli férfi, bizonyos Dorel Ancuța, a felfedezése nyomán pedig az aradi régészek 599 római ezüstdénárt azonosítottak a helyszínen.

Az Arad Megyei Múzeum sajtóközleményében kiemelte, hogy a megtaláló a helyszínen hagyta az érméket, és azonnal értesítette a hatóságokat, így a régészek megkezdhették a szakszerű leletmentést. Az archeológusok, miután nekiláttak az ásatásoknak, az egyik szelvényben három kupac ezüst- vagy ezüstbevonatú pénzérmét találtak, amelyeket római dénárként azonosítottak. Feltételezik, hogy a „kincset” három különböző vászon- vagy bőrzsákban ásták el, amelyek idővel lebomlottak, így csak az érmék maradtak egy-egy rakásban.

A szakemberek úgy becsülték, hogy az érméket különböző évtizedekben verték, a Krisztus előtti 2. század második felétől kezdve az időszámításunk előtti 1. század első negyedéig, amikor is elrejtették őket.

 

A mostani régészeti lelet értéke a szintén Arad megyei barzai (Bârsa) leletegyütteséhez mérhető; a közemlékezet szerint 1862-ben több száz, akár ezernél is több ezüstpénzt találtak, de nagyon sok eltűnt, a múzeum gyűjteményébe végül csak 29 ezüstdénár került azok közül – emlékeztetett a múzeum.

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.