Tapasztó szerint többet „forgat vissza” Arad Magyarországra, mint amennyi támogatást kap onnan a kamaraszínház

A határon túli magyar színjátszás helyzetéről tanácskoztak a Nemzetiségi Színházi Kollokvium résztvevői a múlt héten a budapesti Nemzeti Színházban.

Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója a romániai színházi szakmát nagyon szerteágazónak és különbözőnek nevezte. Elmondta, hogy a színház két pilléren áll: félig befogadó színház, félig pedig a saját előadásaikat játsszák, kortárs román ás francia szerzők darabjait.

„Olyan műveket játszunk, amelyeket még sohasem látott a közönség, folyamatosan kutatunk újabb és újabb darabok után” – közölte. Hozzáfűzte: a közönség 15 különböző előadást láthat, négy bérletük van, az évi nézőszám 16 ezer. A színház évente 100 ezer euróból gazdálkodik, a magyar Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatain az elmúlt három évben nem nyertek. Négy alkalmazottjuk van, a színészeket szerepre szerződtetik. Mint mondta, kialakult egy „kemény állandó társulat”, vezető színészük Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház művésze.

Kitért arra is, hogy Magyarországról vígjátékokat vásárolnak, ezért is tartja furcsa helyzetnek, hogy a pénz, amit az aradi önkormányzat ad, visszaforog Magyarországra, hasonlóan a magyarországi művészeknek kifizetett pénzhez. „Nem jön Magyarország felől az a szintű támogatás, amelyet kulturális hozadékként visszaforgatunk” – hangsúlyozta a rendezvényen Tapasztó Ernő.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.