Táncjáték az aradi vértanúk emlékére – ősbemutató Békéscsabán

Február 7-én, szombaton Békéscsabán mutatják be az aradi tizenhárom vértanúról készült táncjátékot, 13 címmel.

Ez az első alkalom, hogy az 1849. október 6-án Aradon kivégzett forradalmár honvédtábornokok emlékére egész estés, élőzenével kísért táncjátékot készítenek. A koprodukció a békéscsabai Tabán Néptánc Egyesület és az Aradi Kamaraszínház munkája, ksér a szabadkai Juhász zenekar. Az előadás rendező-koreográfusa Farkas Tamás Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, társrendező Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház Igazgatója.

A békéscsabai bemutatót a Viharsarki Néptáncest keretében tartják. A helyi idő szerint 18 órakor kezdődő előadáson fellépnek békéscsabai, gyulai, szegedi, szabadkai és simonyifalvi együttesek, Érvényesek a 2014-es bérletek, és a néptáncgála után mutatják be a 13 című táncjátékot.

Az aradi bemutatót február 20-án, 19 órától tartják a nagyszínházban, másnap ugyanott 17 órától látható a darab. Az aradi előadásokra érvényesek a 2014-es bérletek. Az előadás létrejöttét az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatta.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.