Tamási Vitéz lélekével vendégszerepel Aradon a budapesti Nemzeti Színház

vitez2November 15-én, szombaton 19 órától, az aradi nagyszínházban a budapesti Nemzeti Színház vendégszerepel (az Aradi Kamaraszínház szervezésében), Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával. Ez az előadás az új vezetésű Nemzeti Színház első bemutatója volt, amely az újrakezdés gondolatát hordozza magában. „Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal" – nyilatkozta Vidnyánszky Attila igazgató, az előadás rendezője, aki szerint újra kell kezdeni, fölépíteni a „népet és a nemzetet, hittel és a szamárral”. A főhős a hitét, egy olyan erőt lát a szamárban, amelynek segítségével újra tudja kezdeni az életét, ám erről mindenki le akarja beszélni. E „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. Tamási Vitéz lélek című példázatát 1940-ben írta a Himnusz egy szamárral című elbeszélés átdolgozásaként. Görömbei András így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.” A Vitét lélek aradi bemutatója évfordulót is ünnepel, hiszen 140 éve, 1874. szeptember 21-én tartották az első premiert az aradi színház akkor elkészült új épületében. Az előadás főbb szerepeit Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Martinovics Dorina és Reviczky Gábor alakítja, vendégművészként Mécs Károly és Nagy Anna is színpadra lép. A díszletvilág Olekszandr Bilozub munkája, a zeneszerző Könczei Árpád. Az előadás időtartama 3 óra, két szünettel. Az előadás nincs benne az Aradi Kamaraszínház bérletében, jegyek 30, illetve 20 és 10 lejes áron az RMDSZ székházában kaphatók október 27-től 10 és 17 óra között. Foglalások az akamara.ro@gmail.com címen illetve a 0755/04–52–00-s számon.

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.