Szibériai csárdásra várják a közönséget

Május 4-én, szerdán 19 órakor a budapesti József Attila Színház társulata a Szibériai csárdás című előadással vendégszerepel az aradi nagyszínházban. Az orosz fogságba esett magyar katonák kalandjait bemutató musical minden generációnak hordoz mondanivalót.

Pörög a cselekmény, a színészek humoros játéka, a poénok és a roppant vicces jelenetek mosolyt csalnak a nézők arcára.

A Szibériai csárdás című zenés vígjáték egy valóságosan is megtörtént eset alapján idézi fel az első világháború alatt orosz fogságba esett magyar katonák kalandját, amely során a hazájuktól távol raboskodó hadifoglyoknak parancsra el kellett játszaniuk a Csárdáskirálynőt. A szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben pedig orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből, és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatott operettben – jobb híján – az oda hurcolt lúdtalpas, karikalábú, szőrös katonák játszották a női táncos szerepeket is. A foglyok hazautazása azon múlt, hogy tetszik-e az orosz táborparancsnoknak a produkció vagy sem.

A történetből Tasnádi István írt darabot, amelyet Hargitai Iván, a budapesti József Attila Színház művészeti vezetője állított színpadra Kulcsár Viktória és Lábodi Ádám főszereplésével. A tragikomikus humorral és groteszk szituációkkal fűszerezett musical remek szórakozást, felhőtlen nevetést és felejthetetlen élményt garantál a nézőknek. Az előadásba belesimulnak a Csárdáskirálynő legismertebb dallamai és néhány párbeszédtöredéke, miközben a néző végig azon drukkol, hogy a szereplők túléljék a szibériai fogolytábor megpróbáltatásait és sikerüljön három hét alatt bemutatni a táborparancsnok igényeinek megfelelően a nagyoperettet.

Az előadásra jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitva tartása: kedden és csütörtökön 9–13 és 16–18 óra között, szerdán és pénteken 10–16 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 16–18 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

  • Tasnádi István: Szibériai csárdás
  • Szereplők: Lábodi Ádám, Kulcsár Viktória, Quintos Konrád, Újvári Zoltán, Auksz Éva, Zöld Csaba, Fekete Gábor, Tóth Tibor, Lukács Dániel, Fila Balázs, Chajnóczki Balázs, Galkó Balázs, Ottlik Ádám, Schlanger András, Horváth Sebestyén Sándor, Gazdag Tibor, Szabó Gabi, Kónya Merlin Renáta, Blazsovszky Ákos, Katona Zsolt, Botár Endre, Horváth Ádám, Jónás Andrea
  • Táncosok: Csonka Ildikó, Jakab Zsanett, Lámfalusy Szafíra Zoé, Tonhaizer Tünde, Veres Dóra, Horváth Ádám, Czakó Gábor, Köpösdi Ádám, Mocsár Patrik
  • Rendező: Hargitai Iván
  • Díszlet: Horesnyi Balázs
  • Jelmez: Kárpáti Enikő
  • Dramaturg: Szokolai Brigitta
  • Zenei vezető, korrepetítor: Kéménczy Antal
  • Karmester: Fülöp Dániel Erik
  • Koreográfus: Góbi Rita
  • Koreográfus asszisztens: Horváth Ádám
  • Súgó: Törőcsik Eszter
  • Ügyelő: Pethő Dávid
  • Rendezőasszisztens: Czipó Gabriel

A rovatból ajánljuk:

Üdvtörténet művészeti alkotásokkal kifejezve [AUDIO]
Madarassy István és András alkotásai a Clio-teremben.
Zenés tárlatvezetés Bródy Jánossal
Hatvan éve van a pályán.
Megkezdődött a szabad bérletárusítás az Aradi Kamaraszínházban
A március 27-i évadnyitón a Hernádi–Kern párost láthatja a nagyérdemű.
Apa és fia közös tárlata az aradi Klió-teremben
Madarassy István ötvös, szobrászművész és Madarassy András festőművész munkái.