Szegedi koprodukcióval nyitja az évadot a filharmónia

Szeptember 29-én, szombaton 19 órakor tartja évadnyitó hangversenyét az Aradi Állami Filharmónia.

Ez lesz egyúttal a felújított Kultúrpalota koncerttermében tartott első előadás a munkálatok befejezése óta, azaz avatóünnepségnek is tekinthető.

Műsoron Giuseppe Verdi A trubadúr ( Il Trovatore) című operája szerepel, amit a filharmonikusok a Szegedi Nemzeti Színház Opera tagozatával koprodukcióba állítottak színpadra, Bodolay Géza rendezésében (a karmester Gyüdi Sándor). A főbb szerepekben László Boldizsárt (Manrico), Nadia Cerchezt (Leonora), Réti Attilát (Luna gróf), Laczák Boglárkát (Azucena), Altorjay Tamást (Ferrando), Bocskai Istvánt (Ruiz), Börcsök Bálintot (Hírnök), Aioanei Luciát (Ines) és Buzgău Davidot (Egy cigány) láthatjuk-hallgatjuk. Az élőzenés kíséretet a szimfonikus zenekar és a kórus biztosítja, a jelmezek Juhász Katalin munkáját dicsérik.

Jegyek válthatók a filharmónia pénztáránál 20, 10 és 5 lejes áron (amihez hozzáadóik 1% adomány a Vöröskereszt számára).

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.