Száz illusztráció az Isteni színjátékhoz

A Kölcsey Egyesület és az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti Osztálya közösen szervezi meg az aradi magyar képzőművészeket bemutató Kölcsey Képtár-sorozat 9. kiállítását, amelyen Simó Margit Dante Isteni színjátékához készített száz illusztrációját csodálhatják meg az érdeklődők.

„100 kép, 100 Dante idézet. Simó Margit végigvezet bennünket a teljes Isteni színjátékon. Ahány ének, annyi kép. Mindegyik mellett egy-egy kiragadott idézet, az a pár sor amelyek a művészt megihlették. A kiállítás egységes egész. Követi a dantei mű szerkezetét melyet a hármas szám és annak többszörösei

Simó Margit

határoznak meg: három könyvre tagolódik, mindegyik könyv 33 éneket tartalmaz, így a bevezetővel együtt összesen 100 énekből áll. Szinte Dante és Vergilius társául szegődhetünk, hogy bejárjuk a Pokol bugyrait, a Purgatórium gyűrűit és a Paradicsom nem is oly paradicsomi világát. S mindehhez segítségül kapjuk Simó Margit nagyszerű illusztrációit s a művészt megihlető verssorokat Babits Mihály illetve George Coșbuc fordításában” – írja a beharangozóban Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, a kiállítás egyik kurátora.

A tárlatnyitót május 10-én, szerdán 18 órától tartják a szépművészeti részleg Ovidiu Maitec-termében (Ferdinánd/Gh. Popa de Teiuș utca 2–4. sz., II. emelet), Simó Margit grafikái június 18-ig lesznek megtekinthetők. A kiállítást megnyítja Adriana Pantazi muzeográfus és Fekete Károly, köszöntőt mond Bognár Levente aradi alpolgármester.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.