Sikerdarabokkal, visszatérő és új arcokkal várja nézőit az Aradi Kamaraszínház

A 2023-as (tavaszi–őszi) évadban tíz nagyszínpadi és nyolc kamaraszínházi előadást tervez szerint az Aradi Kamaraszínház. A teátrum sikerdarabokkal, irodalmi és zenés produkciókkal, táncszínházi előadásokkal, visszatérő és új társulatokkal várja a közönséget, amely ismét válthat bérletet az évadra – írta a művészeti intézmény keddi sajtóközleményében.

Kányádi-est a Kalákával, Örkény-est Mácsai Pállal, zenés vígjáték a budapesti József Attila Színházzal, különleges muzsika Montanaróval – csupán némi ízelítő abból a sokszínű kínálatból, amellyel az idei évadban készül az Aradi Kamaraszínház.

Visszatér Aradra Nagyvárad és Temesvár magyar színháza, de köszöntik a Miskolci Nemzeti Színház társulatát is, az aradiak körében jól ismert Harsányi Attila színésszel a művészek sorában. Viszontláthatják a színpadon az aradiak az aradiként számon tartott Éder Enikőt és Szabó Eduárdot is. Lesz operett, kicsattanó humorú kortárs komédia, egyházzenei koncert, nép- és kortárs tánc, de új produkcióval áll a közönség elé az Aradi Kamaraszínház is.

Összesen 18 előadást láthatnak azok, akik megváltják a nagyszínházi és a kamaraelőadásokra is érvényes teljes bérletet.

Tíz nagyszínházi előadás

Image
Ács János is fellép Aradon

A világ legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben vezényelt, világsztárokkal lépett fel, március 12-én pedig Aradon köszöntik Ács János világhírű karmestert, elismert zongoraművészt, aki hosszú ideig volt Luciano Pavarotti korrepetitora is. A közelmúltban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett művész repertoárján több mint százötven opera- és zenekari mű szerepel. Aradon a Csokonai Operastúdió szólistáival és kórusával lép fel, a nagyböjti időszakhoz illő Rossini Kis ünnepi miséjét adják elő az aradi evangélikus-lutheránus templomban. 

Március 14-én, a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadását tekinthetik meg a nézők. A táncelőadás Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján készült, rendező-koreográfusa, Könczei Árpád gondolatébresztőnek szánja a produkciót, amelyben a néptánc, a kortárs tánc és a mozgásművészet gazdag eszköztárát használva, a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről tesz fel kérdéseket.

Április 5-én ismét Aradon szerepelnek a nagyváradi Szigligeti Színház művészei, akik Pierre-Augustin de Beaumarchais Figaro házassága, avagy egy őrült nap című vígjátékát mutatják be a nagyszínházban. A francia szerző darabja közelebb hozza a nézőkhöz a drámairodalom egyik kultikus figuráját, aki képes arra, hogy a legnagyobb veszélyek között is megőrizze humorát és derűvel tekintsen saját bajára is. A közönség viszontláthatja a színpadon az aradi születésű Szabó Eduárd színészt, aki Almaviva gróf szerepét játssza az előadásban.

Szintén aradi színművésszel találkozhatnak nézők a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Doktor című produkciójában, ugyanis Robert Icke darabjában Éder Enikő alakítja a főszereplő figuráját, Ruth Wolff orvos-kutatót. Az ő sorsát és nyilvános, szakmai meghurcoltatását követi nyomon az előadás, amelynek rendezését a világhírű Andrei Șerban jegyzi. 

Az Aradi Kamaraszínház hosszú egyeztetések után idén vendégül láthatja a Miskolci Nemzeti Színház társulatát. A norvég drámaíró, Henrik Ibsen A vadkacsa című színműve a tragikomédia műfajának egyik leghíresebb darabja, amelyben – külön öröm az aradiak számára – színpadra lép Harsányi Attila Jászai Mari-díjas színész, akit jól ismernek a nézők az Aradi Kamaraszínház több emblematikus előadásából. Harsányi ezúttal Gregers Werle szerepét alakítja, aki egy fundamentalista vallásos gyülekezet Kanadából hazalátogató tagjaként úgy dönt, hogy rendbe hozza ifjúkori barátja, Hjalmar életét, a közös múlt feltárása viszont végzetes következményekkel jár.

Egy zseniális író, Örkény István szelleme és két hasonlóképp nagy formátumú, Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló előadóművész, Mácsai Pál és Lukács Miklós várja nézőinket a nagyszínpadon. Az élet értelme – Egypercesek száz percben című Örkény-esten ismét meggyőződhetünk arról, hogy az egyperceseken nem fog az idő, nem avulnak, hiszen szerzőjük meglátta, ami bennünk és körülöttünk nem változik: az örök emberit. Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós, a szó és a cimbalom által pedig az örkényi világ a maga teljes pompájában magával ragadóan kel életre.

Image
Az Örkény-est plakátja

A budapesti József Attila Színház repertoárjából több előadást is műsorára tűzött már az Aradi Kamaraszínház. Ebben az évadban az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjáték látható a legendás Bodrogi Gyula rendezésében. Sóvári Péter ünnepelt színész és a kezdő Pintér Ibolya szerelméről nincs, aki ne hallott volna, a legendás filmet, amelyben Sóvárit Latabár Kálmán alakítja, számtalan színpadi előadás követte. Barabás Pál filmforgatókönyve zenés változatban, élő zenével kerül színpadra, csaknem háromórányi felhőtlen kikapcsolódást garantálva.

A nagyszínházi előadások között szerepel egy különleges musical-dráma is a Gyulai Várszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában. A Verebes Ernő dramaturg szövege alapján született Pengetangó, avagy egy túlélőlánc komédiájában egy fiatal pár – a fiú európai, a lány argentin – egy, már csak romjaiban, és az emlékekben létező szerelmi kegyhelyen találja magát, ahol furcsa, múltbéli figurákkal találkoznak. Őket csak a tangó élteti még, meg a szerelem, amiért ölni is képesek. Vagy mégsem? A kérdést párcserék és párharcok testi-lelki izgalma diktálja, míg a tangó részükké, részünké nem válik. Cári Tibor zenéje és Tapasztó Ernő színpadi világa szavatolja az előadás sikerét, amely egyben a merész sokszínűség bizonyítéka is. 

A nézők 2023-ban sem maradnak operett nélkül. Egy vidám Kálmán Imre-klasszikust, a Marica grófnőt láthatják a nagyszínpadon a Magyar Zenés Színház előadásában. Különleges és újszerű élménnyel lepik meg a kortárs tánc kedvelőit, vendégül látva a Közép-Európa Táncszínház (KET) egyik Shakespeare-adaptációját Gergye Krisztián rendezésében. A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata, amely az Egyesült Államoktól Örményországig, Finnországtól Egyiptomig 22 ország 44 városában lépett fel, idén pedig Aradon üdvözölhetjük a táncosokat.

Nyolc kamaraszínházi előadás

Április 18-án visszatér Aradra a népszerű Kaláka együttes, amelynek tagjai Bogdán Zsolt kiváló kolozsvári színésszel közösen lépnek színpadra egy különleges zenés irodalmi est keretében. A Vannak vidékek című előadásban Kányádi Sándor, az ezredforduló legnagyobb magyar költőjének versei csendülnek fel.

Image
Kaláka együttes

A zenés-verses Kányádi-est élő bizonyítéka annak, hogy Kányáditól nem lehet megválni. Sándor bácsi versei nemzedékeket kísértek végig a gyermekkortól a felnőtt, sőt időskorig, és most is velünk vannak.

Április 21-én a nézők ismét találkozhatnak Montanaro franciaországi okszitán vándorzenésszel. Az európai hírű zeneszerző visszatérő vendége az Aradi Kamaraszínháznak. Idén is különleges zenét játszik majd partnerével, a kínai származású Sissy Csou-val, aki ku-cseng-en, egy hagyományos kínai pengetős hangszeren játszik. Találkozásukból született meg a Lavender & Jasmine duó

Az Arad és Pécs közötti kulturális kapcsolat jegyében látják vendégül a Pécsi Harmadik Színház Piszkavas című előadását. Arad testvérvárosának színművészei kétszer, április 23-án és 24-én lépnek színpadra Aradon, miközben – április 18–24. között – az Aradi Kamaraszínház is két alkalommal vendégszerepel majd Pécset. A Piszkavas című darab Martin McDonagh, a kortárs angolszász drámairodalom fenegyerekének sötét vígjátéka, egy trilógia része, amely szerzőjét egy csapásra ismertté és elismertté tette világszerte. Az előadás a harmincas éveiben járó, lassan vénkisasszonnyá savanyodó Maureen és zsarnoki természetű anyja, Mag történetét meséli el. 

Májusban egyéni esttel mutatkozik be a közönség előtt Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Budapesti Nemzeti Színház tagja, aki önmagával számot vetve írta meg önéletrajzi könyvét Bérczes László rendező, dramaturg segítségével. A 2018-ban megjelent életregény nyomán született meg a Pustol a hó című színházi előadás, amely Szarvas József életéről, különleges életpályájáról szól, viszont több mint egy életrajzi írás feldolgozása: beavatás egy olyan életbe, amelyet bárminek lehet nevezni, csak könnyűnek nem.

A tervek szerint a tavaszi előadások között tekinthetik meg a nézők az Aradi Kamaraszínház új produkcióját. A Kean című monodráma a már jól ismert duó, Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színész alkotói munkájának újabb gyümölcse. Az érdekesnek, de megfejthetetlennek ígérkező előadás a színész magányát boncolgatja. Edmund Kean, az angol színpad fejedelme, akárcsak III. Richard, a gonosz király, akit oly szívesen játszott, elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik. Ideje nagy részét kocsmákban, rossz társaságban tölti. Züllött életmódja hírhedtté lesz Angliában és Amerikában is, mégis e bárdolatlan ember utolérhetetlen művész volt, az első nagy romantikus Shakespeare-színész.

Az évadban egy esti beszélgetésre a kamaraszínház vendége lesz Gáti Oszkár Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész, aki Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone állandó magyar hangja, de sokszor szinkronizálta Jean-Paul Belmondót is, valamint több alkalommal az ő hangján szólalt meg Robert de Niro is. A közönség láthatta őt a budapesti Madách Színház vagy a Győri Nemzeti Színház előadásaiban, valamint feltűnt játék- és tévéfilmekben is. Emellett gyakran mond verset és prózát, az Aradi Kamaraszínházban pedig Tapasztó Ernő fog beszélgetni Gáti Oszkárral.

2023 őszén az Aradi Kamaraszínházba érkezik az elmúlt két évtized egyik legeredetibb tehetsége, Kálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes, akinek előadásában a Broadway legtöbbet játszott egyszemélyes darabját, egy igazi stand-up-comedyt láthatnak a nézők színházi fűszerezéssel. A Caveman – Az ősember című one man-show egy kicsattanó humorú kortárs amerikai komédia, hamisítatlan ki- és beszólásokkal. Egy valósághű sztori mindennapjainkból: egy férfi, akit épp kihajított a felesége, elmeséli, hogy mi a jó párkapcsolat titka, hogy mi a különbség a pasik és csajok között, hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán. Az aradiak igazi szabadszájú, szókimondó, szórakoztató estére számíthatnak Kálloy Molnár Péter módra.

A kamaratermi produkciók sorában még egy előadás egyeztetés alatt van. 

Bérletinformációk

Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt a bérletrendszert felfüggesztette a kamaraszínház, de idén ismét lehet vásárolni bérleteket a következő árakon:

  • a teljes árú nagyszínházi bérlet (10 előadásra) ára 250 lej, a kedvezményes árú nagyszínházi bérlet nyugdíjasoknak 125, a diákoknak 50 lejbe kerül.

  • a teljes árú kamaraszínházi bérlet (8 előadásra) ára 150 lej, a kedvezményes árú kamaraszínházi bérlet nyugdíjasoknak 100, a diákoknak 50 lejbe kerül.

  • az összes nagyszínházi és kamaratermi előadásra érvényes bérlet teljes ára 350 lej, a kedvezményes teljes bérlet nyugdíjasoknak 200, diákoknak pedig 100 lejbe kerül.

Bérletárusítás március 212. között az aradi Ioan Slavici-színház pénztárában az alábbi program szerint: 

  • március 2–9. között, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 10–14 és 17–19 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között, hétfőn zárva

  • március 10-én, pénteken 10–16 óra között

  • március 11–12-én, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között. 

Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges. Az Aradi Kamraszínház fenntartja a műsorváltoztatás jogát. 

A rovatból ajánljuk:

Megnyitották a múzeum felújított régészeti osztályát
Az őskőkorszaktól kezdve a középkorig láthatók leletek.
Filmtettfeszt-vetítések Aradon
Szerdától péntekig három magyar film látható a művészmoziban.
150 éve nyílt meg a közönség számára az aradi Nemzeti Színház
Akkor is a Bánk bánt játszották, mint idén október 6. előestéjén.
Ecce homo: táncszínházi előadás Munkácsy Mihály nyomán
Farkas Tamás és Tapasztó Ernő a rendező.
„A művészet gyógyít” – ismét egyéni kiállítása nyílt Siska-Szabó Hajnalkának Aradon [AUDIO]
A képzőművész nyolc év szünet után jelentkezett önálló tárlattal Aradon.