Rudolf Hess tízparancsolata – 75. alkalommal

Három nap, három városban láthatják újra a nézők Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabját, az Aradi Kamaraszínház kultikussá vált produkcióját. Február 11-én Aradon, február 12-én Budapesten, február 13-án pedig Szegeden találkozhat a közönség Rudolf Hess történetével Harsányi Attila színművész egyedülálló alakításában.

Az Aradi Kamaraszínház első önálló produkcióját 2008. március 28-án mutatta be Aradon. A Rudolf Hess tízparancsolata című előadás azóta van az aradi magyar teátrum műsorán. A monodrámát Harsányi Attila adja elő, rendezője Tapasztó Ernő. Alina Nelega román kortárs szerző drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, hitvesztése miatt a Führerbe kapaszkodó figurának mutatja, hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek. A darabot Anamaria Pop fordította.

Alina Nelega monodrámájával már számos alkalommal szerepelt az Aradi Kamaraszínház Magyarország és Románia legjelentősebb színházaiban és fesztiváljain. A több mint tízéves, mára kultikussá vált produkció számos díjban és elismerésben részesült az évek folyamán. 2011-ben Harsányi Attila kapta meg a legjobb színészi alakítás díját a 19. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Nagybányán, és ugyanezzel az elismeréssel díjazták a nagyváradi 17. Rövid Dráma Hete Fesztiválon, valamint a pitești-i Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon is. 2013-ban a 8. Gala Star Nemzetközi Monodráma Fesztiválon Tapasztó Ernő rendezése elnyerte a fesztivál nagydíját és trófeáját, a főszereplő Harsányi Attila pedig a nevével fémjelzett csillagot kapott Bákó központjában.  

Aradon román nyelvű felirattal, a bábszínház termében láthatják a nézők az előadást február 11-én, pénteken 19 órakor. Az előadásra jegyek 20 (teljes ár), 10 (nyugdíjas, egyetemista) és 5 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden és csütörtökön 9–13 és 16–18 óra között, szerdán és pénteken 10–16 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 16–18 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges.

  • Az aktuális járványügyi szabályok értelmében az előadáson azok vehetnek részt, akik rendelkeznek oltási igazolvánnyal, kigyógyultak a koronavírus-megbetegedésből és ezt bizonyítani tudják 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással vagy 72 óránál nem régebbi RT-PCR, illetve 48 óránál nem régebbi gyorsteszt negatív eredményét mutatják fel. Maszk viselése az előadás teljes ideje alatt kötelező.

A február 12-i, budapesti szereplés a hetvenötödik, jubileumi „Hess-előadása” lesz a Harsányi Attila–Tapasztó Ernő színész-rendező párosnak. A nézők az Aranytíz Kultúrházban láthatják a produkciót a Magyarság Háza rendezvényén. A február 13-i, szegedi vendégjáték helyszíne pedig a Szegedi Pinceszínház.

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.