Reliktum: ősbemutató Aradon

Augusztus 18-án, a jövő kedden 20 órától a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes autentikus folklórműsorát tekintheti meg a közönség az Aradi Kamaraszínház szabadtéri nyári évadában, a megyei kulturális központ udvarán (Gh. Barițiu u. 16. sz.).

A Reliktum című produkció idén készült el, de bemutatójára a járvány miatt nem kerülhetett sor, az ősbemutatót a társulat Aradon tartja meg. Az előadást a Tokos zenekar élő játéka kíséri.

A Reliktum őseink hagyatékát igyekszik átmenteni úgy, hogy a produkció a mai kor emberét szólítsa meg a táncművészet eszközeivel. A műsorszerkesztés célja az autentikus táncok, szokások megjelenítése, egy időutazás, amely az elmúlt idilli állapotát próbálja bemutatni: a zenei anyagok és a különböző tájegységek táncainak választásánál fő szempont a változatosság, az igényesség és a hitelesség volt.

A Tokos zenekar 2014-ben a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató-verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.

A műsorban az alábbi települések táncai jelennek meg: Gyergyóremete és Orotva a Gyergyói-medencéből, a Mezőségről Magyarpalatka, Kalotaszeg vidékéről Nádaspapfalva, Kide és Bogártelke, a Küküllő-mentéről Magyarszentbenedek, Magyarózd és Magyarkirályfalva, valamint az Alföldről Nagyecsed táncai láthatók.

A Bekecs Néptáncegyüttes nagy hangsúlyt fektet a helyi, főként az erdélyi táncok és népszokások bemutatására, ugyanakkor más tájegységek táncait és szokásait is előszeretettel viszik színpadra, ötvözve akár más stílusjegyű táncelemekkel. 2007 óta tíz saját nagyműsoruk született, emellett a tánckar bedolgozott színházi társulatok előadásaiba, ahol a hagyományos néptánc mellett a modern, vagy kortárs táncstílusok is jelen voltak. A társulat évente nagyjából kilencven előadást tart Erdélyben és Magyarországon, olyan magyarlakta városokban és falvakban is, ahová más kulturális intézmények nem vállalnak kiszállást.

2014-ben a Bekecs volt az egyetlen csapat Erdélyből, amely továbbjutott a Fölszállott a Páva tehetségkutató-verseny élő adásába, sőt döntősként átvehették A legjobb határon túli előadónak járó különdíjat.

Az aradi előadásra 10 (teljes árú) és 5 (nyugdíjasoknak, egyetemi hallgatóknak, tanulóknak) lejes áron válthatók jegyek online a www.biletmaster.ro oldalon. Akinek nincs lehetősége online vásárlásra, jegyigényét jelezheti telefonon a nagyszínház pénztárában a 0744/475–147-es számon, jegyét pedig felveheti az előadás előtt egy órával a helyszínen. Telefonos jegyfoglalás hétfőtől péntekig 10–16, szombaton 10–12 óra között.

  • Zenei szerkesztő: Koncz Gergely
  • Rendező: Farkas Tamás
  • Koreográfusok: Farkas Tamás, Farkas Ágnes és Antal Áron
  • Tánckarvezető: Mészáros Zoltán
  • Énekel: Samu Etel Imola és Ritziu Ilka-Krisztina

A rovatból ajánljuk: