Pécskán is sikert aratott a Szórvány Kulturális Karaván

Hétfő este Pécska volt az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karaván néven indított előadássorozatának második állomása.

A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló turnéval a színházutól távolabb élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz ritkábban hozzáférő emberekhez juttatják el az anyanyelvi kultúrát.

A Móricz Zsimond novellái alapján összeállított A Zördög című komédiát a szabadkai Juhász Zenekar kísérte, az Ipartestület székházában bemutatott produkciót pedig táncház követte a bákáscsabai Tabán Táncegyüttes tagjaival.

A nézők elégedetten távozhattak a színvonalas műsor után. A turné következő állomásáról időben tájékoztatjuk az érdeklődőket.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.