Pécskán folytatódik a Kamara-Karaván

Április 29-én, hétfőn 19 órától a pécskai Ipartestület termében láthatja a közönség A Zördög című Móricz-vígjátékokból összeállított, felnőtteknek szóló komédiát az Aradi Kamaraszínház által indított Szórvány Kulturális Karaván második előadásaként.

Az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karaván néven a Magyar Kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával indított előadássorozattal a színházi előadásokhoz csak nagyon ritkán hozzáférő emberekhez szeretné eljuttatni az anyanyelvi kultúrát; ebben partnere az RMDSZ.

A Zördög című felnőtt előadást Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal előadásában, a szabadkai Juhász Zenekar élő zenei játékával, valamint a békéscsabai Tabán Táncegyüttes táncosainak közreműködésével tekintheti meg a közönség.

Táncház is lesz. A felvétel a kisjenői kiszálláson készült

Az előadást, amely egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe, a 16 éven felüli nézőknek ajánlják. Az előadás után a Juhász Zenekar tart táncházat, közreműködik Farkas Tamás és a táncosok.

A belépés ingyenes.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.