Pécsi vendégjáték az aradi színházi fesztiválon

A november 12. és 20. között zajló XXII. Aradi Klasszikus Színházi Fesztiválra, a hagyományokhoz híven és a testvérvárosi kapcsolat jegyében meghívást kapott a Pécsi Nemzeti Színház. A baranyai társulat egy húsbavágóan aktuális, az állásinterjúk és a pozíció-hajhászás időszakában sokak számára ismert szituációt feldolgozó darabot adott elő hétfő este. A Grönholm-módszer ugyanis négy mindenre elszánt pályázót mutat be (átszólag), akik mindenre képesek a „zsíros állás” elnyeréséért. Meghallgatásra hívják őket egy furcsa szobába, ahol megkezdődik a rejtélyekkel teli, kíméletlen harc tabuk és erkölcsi korlátok nélkül. A kezdetben csupán rendhagyónak tűnő feladatok hamar átcsapnak megalázó helyzetekbe, mindenki potenciális ellenféllé válik. A munkáért, pozícióért folytatott versenyben lehull az álarc, kiderül, hogy kiben mi lakozik: félelem, gátlástalanság, kegyetlenség, őrület.

A Jordi Galceran katalán szerző által jegyzett és Horgas Ádám rendezésében színpadra állított darab húsz évvel ezelőtt született – hangsúlyozta az előadás után Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója –, aktualitásából azonban nemhogy vesztett volna, hanem a kelet-közép-európai néző számára éppenséggel most vált egyfajta valóság-show-vá.

A színpadon Józsa Richárdot, Széll Horváth Lajost, Györfi Annát és Mikola Gergőt láthatta a közönség.

A pécsi küldöttséget az előadás után Bognár Levente aradi alpolgármester és Ionel Bulbuc színész, városi tanácsos, a kulturális szakbizottság elnöke köszöntötte.

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.