Negyven éves a Zeréndi Képtár [AUDIÓ]

Siska-Szabó Hajnalka Siska-Szabó Hajnalka

Hét ország 17 képzőművészének részvételével kezdődött meg augusztus elsején a Nagyzeréndi Alkotótábor, amelynek idei címe – és tematikája – Vissza a jövőbe. Siska-Szabó Hajnalka aradi festőművész és szervező ezt azzal magyarázta, hogy így próbálják meg felidézni a Fekete-Körös menti művésztelep történetét s egyben a Zeréndi Képtár megalapításának 40. évfordulójára emlékeznek. A záró kiállítást augusztus 10-én, vasárnap 18 órakor nyitják meg a művelődési házban, a rendezvényen hagyományőrző előadás is lesz, illetve Éder Enikő színművésznő is fellép. Az alkotótábor történetéről Pataky Lehel Zsolt beszélgetett Siska-Szabó Hajnalkával még 2010-ben a Temesvári Rádióban. Hallgassa meg az archívumból előkeresett interjút! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Zerendi_Alkotottabor_2010…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Újra együtt énekelnek a Vox Juventutis egykori tagjai Aradon
Az egykori ifjúsági kórus a magyar kulturális élet meghatározó közössége volt.
Picasso látogatóban – bizonyos napokon ingyen látogatható a temesvári kiállítás
A világhírű művész 69 alkotása tekinthető meg január 17-ig.
A legjobb előadás és a legjobb férfi színészi alakítás díját nyerte az Aradi Kamaraszínház Békéscsabán
A NEXUS fesztiválon tartották a Néma lakodalom című előadás ősbemutatóját.
Az Aradi Kamaraszínház négy előadással szerepel a NEXUS-on
A Néma lakodalom ősbemutatója Tapasztó Ernő rendezésében.
Sissi és Kurtág – a kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
Kiállítással és filmvetítéssel készül a társulta szeptember 10–13. között.