Nagy sikert aratott az anyák napi nótagála

A maratoni, négyórás előadásra a pécskaiak mellett Tornyáról, Aradról, Nagyiratosról, Kisperegről, Majláthfalváról, Kisjenőből és a megye más településeiről is érkeztek érdeklődők.

Több mint 300 néző vett részt a szombaton délután Pécskán megrendezett „Édesanyám, te jó asszony…” című anyák napi magyar nótagálán a művelődési házban. A mondhatni maratoni, négyórás előadásra a pécskaiak mellett Tornyáról, Aradról, Nagyiratosról, Kisperegről, Majláthfalváról, Kisjenőből és a megye más településeiről is érkezett hallgatóság, őket a társszervező Búzavirág Néptánccsoport vezetője, Engi Márta Ildikó és négy táncoslány népviseletben fogadta a terem bejáratánál és kísérte a helyükre.

A nézőket elsőként Balta Tajcs Tünde főszervező köszöntötte, majd átadta a szót Antal Péter polgármesternek, a gála főtámogatójának, aki köszöntötte a Záhonyból érkezett küldöttséget, Helmeczi László polgármester vezetésével, a vele szomszédos Zsurk község polgármesterét, Pócsikné Vakula Ágnest, valamint Pécska testvérvárosának, Battonyának az alpolgármesterét, Borsodi Jánost. A polgármester megragadta az alkalmat, hogy néhány kedves szóval és egy csokor virággal köszöntse a nézőtéren helyet foglaló édesanyját, megköszönve hogy „talpraesett embert” faragott belőle, majd „második édesanyját”, anyósát és feleségét, két gyermeke édesanyját is felköszöntötte.

Balta Tajcs Tünde megható beszéddel köszöntötte édesanyját a saját és két húga nevében.

Bár Pécska és a magyar–ukrán határ mellett fekvő Záhony között 320 kilométer a távolság, a magyar nóta szeretete összekötötte a két várost, hiszen már két alkalommal is járt pécskai csoport ottani előadáson, több hónapnyi szervezés után pedig a záhonyi Kádár Zsuzsanna énekesnő, műsorszevező segítségével került sor a szombati nagyszabású műsorra.

A gálát Bokor János ismert előadóművész nyitotta meg, őt követte Kádár Zsuzsanna, Szabó Sándor, majd Kádár Gergő. Szilágyi Sándor és Miklós Szilvia népviseletbe öltözve adta elő másorát, utánuk a magyar nóta egyik legendája, Madarász Katalin lépett színpadra, vastapsot aratva. A szünet után az alkalomhoz illő verset szavalt el Szabó Éva, majd Fekete Zoltán, Szabó Lajos, Fejős Jenő és újra Bokor János énekelt, aki óriási sikert aratott a Pécskai cigánysoron című Balla Ignác-nótával.

Főszervező édesanyját és a teremben lévő valamennyi anyát, nagymamát az ötéves Hannácska versel köszöntötte, népviseletbe öltözve. Utolsó felvonásként Vígh Ibolya és Maneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera művészei kápráztatták el a nézőket hangjukkal. A művészeket a miskolci Balogh Zoltán és cigányzenekara kísérte gyönyörűen.

Az előadás végén Engi Márta Ildikó mondott köszönetet a Búzavirág Néptánccsoport és Egyesület nevében, majd Balta Tajcs Tünde kiemelte Pölös János műsorvezetőt, aki gondoskodott a délután jó hangulatáról humoros összekötő szövegeivel. Köszönetet mondott továbbá minden nézőnek, az Állomás téri virágüzletnek és Süli Juliannának a gyönyörű, televízióstúdióra emélkeztető díszletért, a makói hangosító cégnek, a művelődési ház igazgatójának, Sfăt Alinnak és mindazoknak, akik a terem előkészítésében segédkeztek. Antal Péter polgármester virággal, illetve borral kedveskedett a vendégművészeknek. Végezetül a színpadon felsorakozó művészek és szervezők a nézőkkel közösen énekelték el a székely és a magyar himnuszt.

Sinka Pál

Bokor János nagy sikert aratott, különösen a Pécskai cigánysoron című nótával

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.