Múzeumi est a Magyar Kultúra Napján [AUDIO]

Első ízben tartották meg a román vezetőségű Arad Megyei Múzeumban a Magyar Kultúra Napját.

A közgyűjtemény az aradi Kölcsey Egyesülettel közösen indította el a Múzeumi esték elnevezésű rendezvénysorozatát, amellyel az év végéig rendszeresen egy-egy magyar kultúrtörténeti kincs, vagy magyar vonatkozású történelmi esemény köré szerveznek majd rövid előadásokat.

Szerda este az 1848–1849-es aradi Ereklyemúzeum gyűjteményéhez és a forradalom aradi eseményeihez kapcsolódott a program: többek között Arad polgárosodásáról, Jókai Mór és Arany János aradi itt-tartózkodásairól hallhatott érdekességeket a közönség, amely oly nagy számban jelent meg, hogy pótszékeket kellett behozni.

Teltház

Az est végén Gali Teréz nagyszalontai előadóművész Arany János-, Zilahy Lajos- Sinka István- és Gábor Ferenc-verseket adott elő megzenésítve.

Gali Boglárka és Gali Teréz

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Nyáron sem áll le a kamaraszínház, júniusban is előadásokra várja nézőit
Június 18-án operett, június 25-én pedig romantikus vígjáték érkezik Aradra.
Gyulán is bemutatják A remény útvesztőjében román fordítását
Találkozás az élő történelemmel, lehetőség az elmélkedésre és párbeszédre az identitásról.
Kean, a színész – monodráma az Aradi Kamaraszínházban
A produkció Edmund Kean angol színész kalandos életébe enged betekintést, aki elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik.
Kövér Péter: „Az írásban a legnehezebb dolog – elkezdeni és befejezni” [AUDO]
A Németországban élő író a Salto mortale című könyvét mutatta be szülővárosában.
Közönségtalálkozó Kövér Péter íróval
Írod, olvassuk címmel május 28-án az aradi Jelen Házban kerül sor alias Revök Retép szerzői estjére.
Nótaszínház és onewoman-show a kamaraszínházban
Május 22-én ismét látható a Shirley Valentine, két napra rá a Szögény Dankó Pista című zenés játék jön Aradra.