Milyen magyarnak lenni Aradon? [AUDIO]

Csütörtök délután mutatta be az aradi Kölcsey Egyesület negyedévi kiadványát és Olasz Angéla Történelem és emlékezet című könyvét.

A Nemzeti Összetartozás Évének jegyében jelent meg a Kölcsey Egyesület negyedévi kiadványának, a 3Havi Szemlének a legújabb lapszáma, amelyben hétköznapi aradiak vallanak arról, hogy milyen magyarnak lenni, magyarként megmaradni a Kossuth Lajos által „magyar Golgotának” nevezett városban.

A folyóirat szerkesztői műfaji megkötöttség nélkül vártak írásokat bárkitől, aki úgy érezte, hogy mondanivalója van ezzel kapcsolatban, saját vagy valamelyik felmenője történetét, sikerét, esetleg sérelmét szeretné megosztani a közösség tagjaival. Az így összeállt lapszámot csütörtök délután, a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott rendezvényen mutatták be – a koronavírus-járvány ellen hozott intézkedések miatt nagyon szűk körben, de internetes élő közvetítésben.

A rendezvényen bemutatták Olasz Angéla Történelem és emlékezet című könyvét is, amely a Kölcsey Egyesület 47. Fecskés-könyve.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az aradi Kölcsey Egyesület 2004 óta ezen a napon adja át az előző évre szóló Kölcsey-díjakat az arra érdemes személyiségeknek, de idén – a koronavírus-járávny miatt – az ünnepség elmaradt, helyette tartották meg a lap- és könyvbemutatót.

Rendhagyó rendezvény a Magyar Kultúra Napján (Szervezők: az aradi Kölcsey Egyesület és az RMDSZ Arad-megyei...

Közzétette: Kurunczi Ferenc – 2021. január 21., csütörtök

Pataky Lehel Zsolt a szemle egyik szerkesztőjét, a Kölcsey Egyesület alelnökét, Fekete Károlyt kérdezte, 3Havi Szemle témájának apropójáról. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.