Meghalt Dukász Péter temesvári színművész

Az 1989-es temesvári forradalmat követően Dukász Péter közéleti szerepet is vállalt.

Életének 61. évében tragikus körülmények között szombaton elhunyt Dukász Péter színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeretett tagja – tudatta a társulat. Dukász Péter szombaton Medgyes környékén szenvedett autóbalesetet, és a nagyszebeni kórházban már nem tudták megmenteni életét.

Dukász Péter édesanyja nyomdokaiba lépve 1978-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola színész szakán, majd rendezőként és színészként is tevékenykedett Románia és a régió több magyar színtársulatánál.

Pályája jelentős részét, csaknem négy évtizedet töltött a temesvári magyar színházban, színészként, rendezőként, társigazgatóként. „Alakjához nem csupán olyan legendás szerepek megformálása kötődik, mint az 1999-ben bemutatott Tóték Őrnagya, a Devianciában játszott Sanyi bácsi, vagy a többszörösen díjazott kortárs Spiró György darab, a Prah férfi karaktere, de filmszerepei és az általa rendezett előadások is azt igazolják, hogy nem csak művelője de értő és szerető támogatója is volt Thália művészetének. Példamutató munkájával, a színház, kollégái és családja iránti végtelen szeretetével sokak elismerését és őszinte barátságát vívta ki” – olvasható a színházi közleményben.

Az 1989-es temesvári forradalmat követően Dukász Péter közéleti szerepet is vállalt a magyar politikai érdekképviselet Temes megyei elnökeként, a temesvári önkormányzati testület tagjaként.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.