Mária főhadnagy – nagyoperett a kamaraszínház bérleteseinek

A Békéscsabai Jókai Színház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Zenés Színház és a Veszprémi Petőfi Színház együttműködéseként láthatja az aradi közönség a Mária főhadnagy című népszerű operettet a nagyszínházban május 27-én, hétfőn 16 és 20 órától az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverésének 170. évfordulójára készült programsorozat díszelőadásaként.

A magyar operett műfaját és Huszka Jenő művészetét népszerűsítő előadásban a főbb szerepekben Bori Rékát, Domoszlai Sándort, Kállay Borit és Virágh Józsefet láthatja a közönség. A díszletet, a jelmezeket a Budapesti Operettszínház biztosítja, a rendező Seregi Zoltán, a producer Bozsó József.

Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban, Bécsben kezdődik. A magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Antonia, Mária nénikéje, s az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwickli Tóbiás segítségével a lánynak sikerül még időben elszöknie. Hogy a már forradalom hevében égő Magyarországra juthasson, nemzetőr egyenruhát ölt magára. 1849-ben, a budai honvédtáborban is férfiként, édesapja nevén, Lebstück Károlyként szolgál a seregben. Vitézségéért immáron alhadnagyi rangot kapott. Hanem, igen sok konfliktusa akad fölöttesével, a szigorú Jancsó hadnaggyal, aki többször is megrója könnyelmű hősködéséért, de amikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy lángra lobban iránta, s természetesen „az alhadnagynak" sem közömbös a jóképű férfiú.

A kalandos történet végén persze egymásra találnak és a bolondos Zwickli is révbe ér az ő Pannijával.

16 órakor a délutáni és diákbérletek érvényesek. 20 órakor az esti bérletek érvényesek. Jegyek a nagyszínház pénztárában és online a www.biletmaster.ro honlapon válthatók.

  • Zene: Huszka Jenő
  • Libretto: Szilágyi László
  • Rendezte: Seregi Zoltán
  • Lebstück Mária – Bori Réka
  • Jancsó Bálint – Domoszlai Sándor
  • Antónia – Kállay Bori Érdemes művész
  • Draskóczy – Virágh József
  • Panni – Steinkohl Erika (este)/ Bodor Szabina (délután)
  • Zwikli Tóbiás – Imre Roland
  • Biccentő strázsamester – Peller Károly
  • Herbert – Lénárt László
  • Simonich – Bozsó József
  • Közreműködik: A Budapesti Operettszínház zenekara (felvételről)

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.