Május a kamaraszínházban: Lear, komédia és operett

Három, műfajilag is nagyon különböző előadást láthatnak az Aradi Kamaraszínház nézői.

Május 20-án, hétfőn, 19 órakor a nagyszínház stúdió termében, bérleten kívül kerül bemutatásra a Lear halála című előadás, amely a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója. Az előadásban Harsányi Attila és Rózsa Krisztián játszik, Keszég László rendezésében.

A kétszemélyes előadás szövegkönyvét Enyedi Éva színész-dramaturg készítette, William Shakespeare drámája alapján. Lear és bolondja küzdenek az elemekkel és a múlttal. A bolond szembesít, a király pedig kénytelen kívülről szemlélni önmagát. A spirituális útvesztőben a végső felismerés elől eleinte az őrületbe menekül. Kicsinyességétől, dühétől, bosszúvágyától csak a halálhoz vezető kijózanító út legvégén tud megszabadulni. A szembesítést, a keserű felismerést a szerepeiből ki-belépő két színésznek, a zenésszínész-mesterség nagy tudóinak virtuóz játéka teszi átélhetővé ugyanakkor szórakoztatóvá.

Május 22-én 19 órakor és 23-án 16 órakor a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátékára várja bérletes nézőit a Kamaraszínház a nagyszínházba. A tatabányai színház Tapasztó Ernő rendezésében a Svejk című zenés komédiát mutatja be, amely több szálon is kötődik Aradhoz, hiszen zenéjét Borsos Pál és Éder Enikő szerezte, akik szerzőpárosként már több színházi előadásban dolgoztak együtt.

A képek jelenetek a Svejk című előadásból

Josef Švejk különös fazon. Azok közül való, akiké a mennyek országa. Szereti a kutyákat és bolhákkal kereskedik. Arra az esetre, ha kell egy jó kis cirkusz. Bolhacirkusz. Az egész világ. Jelképe a létnek, a valóságnak és a képzelet tragikomédiájának: bolhacirkusz, világcirkusz, világégés, háború, szerelem, szenvedély, szenvedés, halál, zene, játék. Mind-mind elemei egy századokon átívelő színházi karneválnak.

Május 27-én 16 és 20 órakor a Mária főhadnagy című nagyoperettet láthatják a bérletes nézők és az érdeklődők a Budapesti Operettszínház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a Magyar Zenés Színház művészeivel. A produkció az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára készült programsorozat díszelőadása. A magyar operett műfaját és Huszka Jenő művészetét népszerűsítő előadásban a főbb szerepekben Bori Rékát, Domoszlai Sándort, Kállay Borit és Virágh Józsefet láthatja a közönség. A díszletet, a jelmezeket a Budapesti Operettszínház biztosítja, a rendező Seregi Zoltán, a producer Bozsó József.

A Svejk és a Mária főhadnagy című előadásokra érvényesek a bérletek, jegyek a nagyszínház pénztárában válthatók és online: www.biletmaster.ro honlapon.

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.